A hajnal ötös kijárási tilalom végeztével a katonai konvojok közé besorolnak a teherautók és a bányászokat szállító buszok.

Egy nyugati páncélozott csapatszállító jármű parányi ablakán keresztül kapaszkodó katonák csuklói látszódnak az infravörös fényben – a drónok ellen a páncéljára hegesztett csirkeketreccel dülöngél a hajnalodó ég alatt.

A pokrovszki járásba érve a zöld autókkal együtt elkanyarodik balra, a civil autók és a bányászbuszok pedig egyenesen haladnak tovább. A front közeledik, és senki nem tudja megmondani, egy hónapig vagy még egy évig lesz biztonságos a föld alatti fejtés. Egy biztos: a Dnyipropetrovszk-Donyeck megyehatárt jelző szobron és ellenőrzőponton már háló van a drónok ellen. A horizonton két–három méter magasságú friss földhányások húzódnak – azt jelzik, hogy innen már csak húsz kilométer a front. A fekete földben pókhálószerűen futnak a friss árkok, alul-oldalt kipányvázva, csomópontjaikon precízen megépített bunkerekkel. A teherautók idáig jöttek, betonakadályokat és markolókat emelnek le a platóikról.

Az ellenőrzőpont előtt már csak civilek és buszok állnak a sorban, utat engedve a villogó, olívazöld mentőautóknak. A „Ritual” feliratú halottaskocsik csomagtartójába nem néznek be az ellenőrzést végző katonák.

A hajnali váltást hozó busz egy körforgalomnál jobbra kanyarodik. Közepén plakát: egy szőke nő boldogan mosolyog, fején munkavédelmi sisak, ruháján felirat: „DTEK” – a cég toborzó kampányának része.

Új szerepek a föld alatt

A DTEK Ukrajna egyik legnagyobb energiavállalata: a bányáikból megtermelt szenet a hőerőművekben elégetve milliónyi háztartásnak és gyárnak fejlesztenek és juttatnak el fűtést és elektromosságot. Csak Dnyipropetrovszk megyében nyolc bányájuk van.

A busz megérkezik egy fallal körbevett kisváros telephelye elé. A felirat elárulja, nem egy város, hanem egy bánya bejáratához értek: a hajnali műszakot felváltó bányászok valóságos áradatként – kezükben termosszal és szendvicses zacskóval – indulnak az öltözők felé, hogy a szembejövő, fekete arcú kollégáik „Biztonságos munkát!” köszöntését fogadva elinduljanak lefelé. A liftkezelő indítását váró pár tucat, baltával faragott férfiarc között itt-ott megcsillan egy fülbevaló, egy színesre festett szemhéj. A háború kitörése óta nők is dolgoznak a föld alatt.

Az első két hónapban kénytelenek voltunk kétműszakos üzemmódra váltani. Nem 8 órában, ahogyan azt kellett volna, hanem 12 órában dolgoztak a bányászaink. Egyrészt, mert nagyon sokan szabadságot vettek ki, hogy külföldre vigyék a családjaikat, másrészt, mert a bányászbuszokat szándékosan megállították az ellenőrzőpontokon, hogy lecsapjanak a férfiakra

– meséli a vállalat kommunikációs munkatársa, Aljona.

A sorozóknak elsőrangú célpontok voltak a bányászbuszok: a vájároknak a jó erőnlét mellett makkegészségesnek is kell lenniük, így aki a buszon ült, már biztosan megfelelt a katonai alkalmasságin, és vihették is harcolni. Többségük ráadásul már harcolt a 2014 és 2022 közötti háborúban is, melynek során Ukrajna visszaszerezte legkeletibb megyéinek nagy részét az oroszok által támogatott „szeparatistáktól”, így volt katonai tapasztalatuk is. 2022 óta összességében a bánya háromezer dolgozójából hétszázat vittek el katonának.

Így fordulhatott elő, hogy 2022 nem maradt, aki megnyomja a gombot egyik vagy másik munkaállomáson. „Eljutottunk oda, mint a második világháborúban, hogy a nőknek kell lemenni a föld alá, és átvenni a férfiak helyét” – mondja Aljona.