Országos szenzáció egy 600 éves irat, a magyarokról rendkívüli dolgot állít

A középkori magyar történelem titkai

A magyar történelem kevéssé ismert, mégis rendkívül izgalmas fejezete a jászok története. Ez az iráni eredetű népcsoport a középkorban érkezett a Kárpát-medencébe, ahol aztán sajátos nyelvét, kultúráját évszázadokon át megőrizve vált a magyarság részévé. Egy 600 éves dokumentum most egészen új fénybe helyezi a jász-magyar együttélés korai szakaszát, miközben nem várt részleteket is feltár.

A jászok betelepedése

A jászok eredetileg az Észak-Kaukázus vidékéről származtak, az alán népcsoporthoz tartoztak. A 13. század közepén, a mongolok elől menekülve érkeztek Magyarországra. IV. Béla 1239 körül engedélyezte a letelepedésüket, főként a mai Jászság (a név árulkodó) területén. Cserébe katonai szolgálattal tartoztak a királynak és sajátos jogállást élveztek: kollektív szabadságjogokat, belső autonómiát kaptak, saját tisztségviselőiket is megválaszthatták.

A jász nyelv és identitás

A jászok nyelve az iráni nyelvcsalád keleti ágához tartozott, semmilyen rokonságban nem állt a magyar nyelvvel. Egyedi hangzása, szerkezete és szókincse teljesen elütött a környező népekétől. A jászok hosszú ideig őrizték nyelvi és kulturális önállóságukat, de a 15–16. századtól megindult a gyors magyarosodásuk.

Egyedülálló dokumentum: a 600 éves szójegyzék

A szenzációs lelet egy 1422 körül készült kéziratos szójegyzék, amely a magyarországi jászok nyelvéből tartalmaz mintegy 40 szót és kifejezést latin megfelelőikkel együtt. A dokumentumot Fekete Nagy Antal történész fedezte fel az Országos Levéltárban 1957-ben. A szójegyzék azóta a jász nyelv egyik legfontosabb írott emléke, egyedülálló forrás a jász-magyar kapcsolatok megértéséhez.

A szójegyzék nem csupán nyelvi lista: a kontextus, amelyben született, sokat elárul a jász-magyar viszonyról. A feltételezések szerint egy olyan magyar hivatalnok vagy írástudó számára készült, aki jász területre kapott megbízatást, ezért szüksége volt alapszintű nyelvi tudásra. Ez arra utal, hogy a 15. század elején a jász nyelv még élő, beszélt nyelv volt, a magyar közigazgatás pedig aktívan próbált kommunikálni a jász közösségekkel.

Még ennél is érdekesebb a dokumentum hangvétele: nem alá- vagy fölérendeltséget sugall, hanem praktikus együttműködést. A latin nyelvű szótári megfeleltetések mögött ott húzódik a törekvés a párbeszédre, a megértésre, ez pedig arra utal, hogy a jászok a középkori magyar társadalomban nem kirekesztett, hanem integrált szereplők voltak. A dokumentum tanúsága szerint már ekkor szoros volt a kapcsolat a két közösség között.

A szószedet IDE kattintva elolvasható.

A nyelv eltűnése és ami megmaradt belőle

A 16. századra a jász nyelv fokozatosan eltűnt a mindennapi használatból. A jászok teljesen áttértek a magyar nyelvre, miközben hagyományaikat, közösségi tudatukat és emlékezetüket megőrizték. A nyelv elvesztése nem jelentette az identitás feladását: a jász öntudat évszázadokon át fennmaradt, sőt, ma is élénken jelen van a Jászság kulturális életében.

A felfedezés jelentősége

A 600 éves szójegyzék azért is szenzáció, mert egyszerre nyelvtörténeti, társadalomtörténeti és identitástörténeti forrás. Megmutatja, hogyan éltek együtt különböző eredetű népek a középkori Magyarországon és hogyan alakult ki a sokféleségből egységes nemzeti közösség.

A jászok példája remekül mutatja: a magyarság mindig is képes volt befogadni és integrálni más népeket, anélkül hogy azok eltűntek volna a múlt homályában. Sőt, e népek - mint a jászok - értéket adtak hozzá a közöshöz: a levéltárból előkerült irat éppen ezt a rendkívüli, elfeledett történetet idézi fel.

Előadás a jászok történetéről:

_{forrás: Jászsági Évkönyv}