Egymilliárd eurós védelmi célú segélycsomagot biztosít idén Belgium Ukrajnának – jelentette be Bart de Wever belga miniszterelnök kedden Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján. „Ezen felül azt tervezzük, hogy minden évben legalább egy milliárd eurót fogunk biztosítani a kétoldalú katonai segítségnyújtás keretében a mandátumom ideje alatt” – tette hozzá a belga kormányfő. Bart de Wever kiemelte, hogy Belgium komolyan érdekelt védelmi ipari beruházásokban Ukrajnában, és közölte, hogy kedden Kijevben négy szerződést is aláírtak az ukrán féllel. „Segítenünk kell Ukrajnának saját védelmi képességeinek kiépítésében, valamint újra fel kell fegyverezni Európát Oroszországnak egy esetleges újabb agressziója ellen. Együtt kell működnünk, […] A Belgium még az idén egymilliárd eurós védelmi segélyt nyújt Ukrajnának nevű cikk a Körös Hírcentrumon jelent meg.
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Körös Hírcentrum