SOROZATKRITIKA – Egy összességében kifejezetten jó első évad után banálisan, unalmasan és közhelyesen indul a The Last of Us második évadjának első része, meglepően gyenge színészi teljesítménnyel sok esetben és szintén furcsa módon kevés akcióval, pedig később az előzetesek (és a külföldi kritikák is) kifejezetten sok akciójelenetet ígérnek. Mi viszont az HBO sajtóbemutatóján csak az első részt láttuk és az sajnos minden téren vérszegény volt.

Nehéz spoilerek nélkül beszélni a The Last of Us 2. évadjáról, pedig még csak az első részt láttuk, de az minden tekintetben alulmúlta eddig a várakozásainkat. Én a játékok közül úgyszintén az első részt szerettem igazán, de sok szempontból a második is nagyon tetszett, és ennek nem utolsósorban egyik oka volt a hihetetlen hangulatos nyitójelenet, majd később is a székhez szögezett a remekül felépített, feszültséggel és sok meneküléssel, akcióval teli rész, ami abban a bizonyos sokkoló jelenetben kulminált. Lehet utálni érte Neil Druckmannt (én akkor utáltam is…), de azt szerintem nem lehet tőle eltagadni, hogy a Joeles nyitójelenettel indítva, majd később Joel és Ellie kapcsolatát remekül ábrázolta, remek kiindulópontot adva Ellie karakterívének. Ami viszont ebben az egy részben volt, az minden volt, csak nem egy jól kidolgozott kiindulópont – amelyre a zenében szoktuk mondani, hogy „megadja a hangot” a folytatáshoz…

Bosszúindíték precox…

Furcsa helyzetben vagyok, mert nem kéne spoilerezni (sem a sorozatot, sem magát a játékot, hiszen annak most jött ki a PC-s verziója), de ezt a sorozat mindjárt az első nyitójelenettel megteszi (elárulva, hogy kicsoda Abby és mi a célja, tehát, aki számára ez meglepetés, az ne olvassa tovább a cikket, mert ez akkor némileg SPOILER) – ami engem őszintén szólva minőségében egy rajongói YouTube-filmre emlékeztetett. Ahelyett, hogy azt az elképesztően profin induló nyitójelenetet látnánk, ahol a bűntudattól és fájdalomtól teli tekintetű Joel a testvérének, Tommynak felvezeti az előző rész végének tragédiáját, itt Abby-t (Kaitlyn Dever) látjuk, amint apja és a többi szentjánosbogár sírja előtt kb. eligazítja a csapatot – dühösen, könnyes szemekkel, elég erőltetett színészi játékkal. Akik játszottak a játékkal, azok nagyjából képben vannak, hogy ki kicsoda a teamben, igazából mindenki halovány mása az eredeti karaktereknek, ami viszont végképp lelombozó, az a tény, hogy gyakorlatilag Abby mindjárt az elején elspoilerezi, hogy ugye azért utaznak majd el Jacksonba, ahol Joelt megtalálták, hogy az első részben főszereplő férfit, aki megölte Abby apját, majd jól megöljék. „Lassan, hogy szenvedjen”. Ezzel nemcsak annak az összecsapásnak a feszültségét ölik meg, ami majd később történik (hiszen a játékban sokáig nem világos, hogy konkrétan minek mennek oda, csak az, hogy valami rosszban sántikálnak – bár még azt sem tudjuk, negatív vagy pozitív karakterek). De nem, a játék nagyszerűen felépített, Abby és Owen közti párbeszéde helyett, amely csak óvatosan sejtette Abbyék motivációit és a későbbi brutális konfrontációt, itt MUSZÁJ VOLT rögtön a SZÁNKBA RÁGNI, hogy Abbyék azért mennek Jacksonba, hogy elkapják és megöljék Joelt. Pont! Méghozzá rögtön az elején! „You killed my father! Prepare to die!” – idézhetnénk a klasszikus klisét…

Pedro Pascal bánatos kutyuskaszeme vagyok…

A The Last of Us II évadjának első része a gyenge kezdés után még több gyenge jelenetbe fulladt, és egyetlen tényleg izgalmas konfrontációt leszámítva Ellie (Bella Ramsey) és egy különleges fertőzött között, szinte nincs is igazán valódi akció az első részben. Mondhatnánk, hogy ennek az az oka, mert egy sorozat első részének csak az a feladata, hogy bemutassa a főbb karaktereket és felépítse a kiindulópontokat, csakhogy ez a rész ezt is elég gyenge minőségben, unalmasan és felesleges, vagy túlnyújtott jelenetek tömkelegével teszi. Nem egészen értem, mi szükség volt például egy pszichológust (Catherine O’Hara) beleerőltetni a történetbe, akinek Joel kiönti a szívét, miután ezzel pont a játék említett nyitójelenetét herélték ki a történetben, ahol Joel bevallja Tommy-nak, hogy mi történt és hogy ezzel mentette meg Ellie életét. Ez elég színvonaltalan, szappanoperás megoldás volt, ráadásul rendkívül béna és hangulatában sem egy poszt-apokaliptikus horror-kaland történetbe illő párbeszéddel.

Talán azt mondanom sem kell, hogy azokat a fárasztóan giccses és tiniszappanoperás elemeket, amelyek a játékba is bekerültek, itt sem ússzuk meg, sőt, meg is fejelték ezeket. Persze, benne van Dina (Izabelle Merced) és Ellie csókja (ami egyébként végül csak a játék egy korai trailerjében volt benne konkrétan, a játékban csak utaltak rá, meg a következményeit láttuk), meg a Jesse (Young Mazino) és Dina volt viszonya is, meg az összes többi ilyen valójában elég érdektelen szerelmi szálas sallang, ami már a játékban is felesleges volt. Ha már Jesse-nél tartunk: hiába hasonlít szinte egy-az-egyben külsőleg a két karakter, míg Jesse a játékban kifejezetten vicces és szórakoztató volt, itt viszont csak egy sótlan irányító karakter, aki unalmas mondatokat puffogtat.

Azért reménykedem a folytatásban…

Az első rész stáblistája után szokás szerint jeleneteket mutattak be a későbbi részekből és azok kifejezetten izgalmasnak, akciódúsnak tűntek, szóval ezért sem értem az HBO döntését, hogy most valamiért megfosztottak minket attól, hogy itthonra megkapjuk screenerek formájában a sorozat zömét, mert pont én vagyok az a lelkiismeretes fanatikus, aki ezeket végig is nézi (gyakran szinkron és feliratok (!) nélkül, gyengébb képminőségben…), csak hogy minél teljesebb képet kapjak az egész sorozatról. Mivel viszont csak ezt a gyenge első részt láttam, így csak ezt tudom értékelni… Ez pedig bizony egy elég harmatos kezdés volt, ami nem méltó sem a zseniális játékokhoz, sem a sorozat szintén általában véve kifejezetten jó első évadjához. De én azért bizakodó vagyok és erősen remélem, hogy javulni fog a sorozat szinte minden téren. Ahogy mondani szokták: „innen szép felállni”, de az alapján, amit a stáblista után láttam, erre bőven megvan az esély…

-Herpai Gergely „BadSector”-