A rendszerszintű fideszes korrupció és a nyomában járó fideszes luxus-életmód magától értetődő, Orbán által kijelölt és Orbán által igenelt hozadéka a nemzeti együttműködés (ebülműködés) rendszerének. Máskülönben nem itt tartanánk. A minden elemében ismert, több szakaszra osztható, és immár több mint harminc éves folyamat végére azonban a kormányzati képmutatás áthidalhatatlan messzeségbe került a magyar valóságtól.
Ez a szakadék elnyelheti a Fidesz-kormányzást. Nincs rá elfogadható magyarázat. Egy dolog migránshordákkal és óvodásátműtéssel riogatni, és más dolog az inflációt megsapkázni naponta kétszer. Az előbbi folyamatosan tüzelt és alaptalan félelem (valaki kikereshetné végre a Btk.-tényállást, ha ráér), az utóbbi pedig mindennapos tapasztalati élmény bármelyik közért megközelítésekor. Nincs az a propaganda, ami agyon tudná hallgatni az elmúlt öt év Európa-rekorder drágulását, pedig közpénzt nem kímélve próbálkoznak vele. Mindezt értelemszerűen tetézi, egyszer-smind elviselhetetlenné teszi a NER valószínűtlen urizálása, ami ellen utóbb Lázár János kelt ki. A kevlárborítású infóminiszter minden színészi kvalitását bevetve, a nép közé ereszkedve adta ki a jelszót: a lehetőségekkel visszaélő kullancsokat le kell söpörnie magáról a NER-nek, máskülönben nem tudják megtartani a szavazóik bizalmát. Mivel kissé kilátástalannak ígérkezik a fél kormány és a családtagjaik, barátaik és üzletfeleik bebörtönzése, ezért az intelem – a Lázárinfó stílusában – úgy hangozhatna inkább: „Húzzuk meg magunkat, gyerekek, mert 2026-ban együtt megyünk a levesbe!”
Szerénytelenség
Túl sokat azért nem foglalkozott a kullancsokkal a kormány az elmúlt tíz évben. És ha nincs az a maradék sajtófüggetlenség, amit a Fidesz-KDNP a húsvéti nagytakarítással próbál berekeszteni, akkor sosem kellett volna „magyarázkodni”. Az Orbán-rezsimen élősködők mindig a sajtóhírek után válnak kellemetlenné. Vérszívásuk elfogadott, a kitudódás a bűn. Lázár János kancelláriaminiszter utódjában, Gulyás Gergelyben is ily módon horgadt fel a lelkiismeret másfél éve, amikor Mészáros Lőrinc és oldalbordája az MBH Bank leányvállalatának új jachtján, a Rose d'Or fedélzetén pihente ki a mach 3-mas sebességgel elkövetett gazdagodás fáradalmait. „Kisebb hajó, nagyobb szerénység” – szúrt oda a miniszter a 444.hu által közzétett felvételek után. Ha nincs tudomás, nincs szűkszavú excusez-moi sem.
Pokorni 2010-es iránymutatásában fejtette ki az övéihez szólván a Fidesz zéró toleranciáját: ha megszerzik a hatalmat, „az nem jelentheti azt, hogy eddig ők loptak, most meg ti fogtok lopni”. Szavai, mint ismert, nem hatottak. A volt alelnök, aki polgármesterként a Hegyvidéken szeretett volna nem alulmaradni a pártsiserahad ellen, 2014-ben szólt az urizálásról ismét. Ez sem belátás volt, hanem az USA lépése utáni kényszer: hat nem nevesített magyar köztisztviselőt tiltottak ki az Egyesült Államok területéről, köztük – mint később kiderült – Vida Ildikó NAV-elnököt. (Goodfriend ideiglenes ügyvivővel Rogán Antal tárgyalt akkoriban.) „Az amerikai korrupciós vádak miatt már nem fér bele, hogy egyes kormánypárti politikusok drága utazásokra menjenek, vagy sokmilliós házat építsenek – mondta a Fidesz-alelnök a HírTV-nek, önkorlátozásra és visszafogottságra fegyelmezve képviselőtársait. – Ezek a kisebb-nagyobb ügyek, hogy ki milyen órát hord, ki hova jár pihenni vagy nyaralni, vagy hogy kinek mekkora a háza, ezek nyilván az elmúlt években is tudottak voltak, de nem érdekelt senkit. Nem kötődött össze ez a korrupció vádjával. Az Amerikai Egyesült Államok kitiltása óta viszont egy ilyen metszetbe rendeződik újra ez a sok apró, egyébként korábban csak bosszantónak gondolt tény.
Nincsenek ilyen urizáló életvitelek, illetve nem szabad, mert nem engedheti meg magának egy felelős kormánytag, vezető politikus sem ezt a fajta urizálást, ami lehet, hogy korábban elment” – fejtegette Pokorni.
Korábban csak bosszantónak gondolt tény. Vajon hányan lehetnek a Fidesz-KDNP soraiban, és főként hányan a szavazóik között, akik korábban bosszantónak gondolták a tényeket? És vajon Farkas Flórián (2015), Mengyi Roland Voldemort vagy Simonka György (2016), Boldog István (2017) vagy Völner Pál (2021) személye kapcsán roppant meg bennük a bizalom? (Csak Mengyit ítélték el amúgy, Farkast végül nem vádolták meg, a többiek ellen még folyik az eljárás.) Esetleg Tiborcz István Elios-ügye (2016) verte ki a biztosítékot, amikor 13 milliárd forint uniós forrást mondott vissza az állam, megelőzendő a nagyobb kalamajkát?
A nemzeti középosztály megerősítése tehát igen sajátos módon zajlott az elmúlt tizenöt évben, és ez a folyamat, felfogás a magyar kormánnyal szembeni uniós eljárások korrupciós fejezeteit támasztotta alá. (És mindezt úgy, hogy Polt Péter legfőbb ügyész mint egykori Fidesz-tag aligha vádolható meg azzal, hogy kezét-lábát törné megtévedt párttársai utolérésében: a Völner-ügy sajnálatos véletlen, a Schadl-nyomozás mellékszála.) Orbán csak a legvégső esetben engedte el az emberei kezét, Simonka például a törékeny kétharmados többség megtartása érdekében sokáig együtt szavazott a Parlamentben az övéivel. De ez inkább a pártja érdeke volt. Ma már azt mondja (Népszava, 2024, augusztus), hogy bár nem szereti Magyar Pétert, de amit a Fideszről mond, az mind igaz. Ő a Fideszt azonban még így is támogatja.
Orbán így megy
A Fidesz már a rendszerváltás után szembe találta magát azzal a felismeréssel, hogy a gazdasági hatalomba értelemszerűen beágyazottabb baloldal nem győzhető le pénzügyi erőforrások nélkül. Nem sokat teketóriáztak: a MDF-fel lemutyizott székházeladáskor már 1993-ban elveszítették pénzügyi ártatlanságukat. Az eseményekből arra jöttek rá, fogalmaznak a történet feltárásában jeleskedő források, hogy milyen egyszerű magáncélokra átcsatornázni állami pénzeket. A Simicska-féle ördöngösséggel vezényelt tranzakció után már ujjgyakorlatként adtak el Kaya Ibrahimnak és Josip Totnak több százmilliós köztartozással rendelkező cégeket 1995-ben és 1997-ben. Az Orbán-család érett bukéjú tokaji szőlőügyei után húsz évvel később, 2023-ban ott tartottunk, hogy Orbán Ráhel 600 millióért vett birtokot a tokaji borvidéken. Férje a 27. leggazdagabb magyar volt ugyanabban az évben 73,5 milliárdos forintos vagyonnal (múlt évben megduplázta ezt, és 151,5 milliárddal a 15. helyig ásta előre magát.)
A Fidesz-elnök kormányfő nem ma kezdte tehát a gazdasági hátországa építését, és ezt a 2002-es választási veresége után sem hagyta abba. A 2006-os önkormányzati választások elsöprő sikere után az atomok, vagyis a települési intézményhálózat elfoglalásával biztosította be a konzervatív Magyarország jövőjét. Jóformán minden posztra fideszesek kerültek, amit a kormányváltás, s később a kormányhivatalok 2011-es létrehozása teljesített ki. Orbán ekkor még ritkán került nyíltan a támadások kereszttűzébe, bár édesapja, Orbán Győző bányáinak és a magyar autópálya-építések összefonódásának a híre egyre gyakrabban szolgáltatott témát a médiának. Az Orbán-klán gazdagodásáról szóló kérdésekre rendre azt válaszolja: nem foglalkozik üzleti ügyekkel.
Orbán személyesen legfeljebb a sport iránti szenvedélyével és az ezzel összefüggő, természetesnek vélt szokásaival vétette észre magát a luxust illetően.
„Harminc év óta mindig is így mentem, jövő héten is így fogok menni, és az azutáni hetekben is így fogok menni” – mondta a Parlamentben 2018-ban arra a felvetésre válaszolva, hogy értékes luxusutakat fogad el egy olyan vállalkozótól (Garancsi István), aki uniós és magyar költségvetési forrásokra kiírt pályázatok sorát nyeri el.
Miközben a kormánytisztviselők etikai kódexe is tiltja a „lekötelező mértékű ajándék” elfogadását. De a futball már csak ilyen: olthatatlan szenvedély. Ami jár a munkamániás kormányfőnek. Ahogy jártak azok a kilengések (kitérések) is, amikor magáncéllal kerül Horvátországból Rómába (2021), vagy amikor Egyiptomból hazafelé honvédségi Airbus-szal tesz ezer kilométeres kitérőt Toszkánába (2023.) A bíróság nem látott bűncselekményt, de mindenki más láthatott valamit: ízléstelenséget. Ha egy kormányfő úgy érzi, hogy a mérhetetlen mennyiségű áldozatos közszolgálat miatt jár neki egy kis méltányosság a közpénz-felhasználásban, akkor elérte a szavatosságának a határát. Elvesztette kormányfő-jellegét. Orbánnál már évtizedek óta nem érezni a szolgálat imázsát: attitűdje alapján szívességet tesz a nemzetnek, hogy nem engedi el a kormányt. Tankönyvi tévedés, és csúnya véget sejtet.
Ugyancsak elszállt a veszélyérzete az elmúlt két évtizedben Szijjártó Péternek, aki szintúgy nem látott kivetnivalót abban, hogy egy állami megbízásokkal gazdagon kitömött nagyvállalkozó, Szíjj László luxusjachtján múlatta az időt családjával (miközben lázasan dolgozott a közösségimédia-posztja szerint.) Ezt az Átlátszó tárta föl. Fidelitas-elnökként a pofátlan végkielégítések miatt percenként gyomrozta a baloldali kormányt, ma már a politikusi fizetések a pofátlanok. Az isten pénzét elutazó külügyminiszter akkoriban luxusmedenceadót akart: a 2014-ben 167 millióért vásárolt házában minden igényt kielégítő a csobogás. Gyurcsány Ferenc 2005-ben a 100 milliót meghaladó ingatanvagyonra luxusadót vetett volna ki, Szijjártó és a Fidesz kormányon ezt azonnal elvetette.
Dagad a ciha
Jobboldali forrásaink egyöntetűen állítják, életükkel és vérükkel támogatták a rezsimet a magyar középosztály építésében azért, hogy hazai kézben legyenek a magyar vállalatok, és persze azért, hogy „a szocik ne nyúlhassák le és árusíthassák ki az országot”. De ezt a despotikus tollasodást azonban már ők sem nézik jó szemmel. „Rá fogunk menni – mondja egyikük, aki egy ideje a Mi Hazánk felé kacsingat. – És akkor nemcsak egy választást bukunk el, hanem annak a lehetőségét is, hogy a nemzeti kormányzás valaha elfogadott legyen. Ma egyre inkább szitokszó. Nem tudom, van-e visszaút, de aligha tudják magukat úgy megrázni, hogy tisztán és egyenesen állhassanak a választóik elé. Nem értem, miért nem cserélték le már rég a dúsgazdag garnitúrát egy szerényebbre. Ennyi pénzt már nem lehet visszatömködni a mellényzsebbe meg a párnacihába. Pláne, ha olyan nagy, mint a batidai »ház«, az adriai jacht vagy a tízmilliós táska. Ebből így kormányváltáska lesz.”Ezt remélik az áltatunk megkérdezett ellenzékiek. „Ennyi pöffeszkedő paréjt én még nem pipáltam! A kommunisták legalább nem villogtak a lopott szajréval, Kádár inkább sakkozott, semhogy magánvagyont harácsolt volna. Ezek arcátlanok. Nekünk pedig az utolsó lehetőség jön jövőre. Ha ezt elbukjuk, akkor vége.
Én biztos nem fizetem tovább a fideszesek csokját és szja-mentességét, miközben a gazdájuk hazát árul Moszkvának, és még le is poloskáz! Hát a kis bögyörőm nem kéne?” – füstölög.
Orbán viszonyát a pénzhez találóan írja le egy 2016-os lengyelországi pódiumbeszélgetés. „A nemzetközi tőke képviselői azzal érvelnek – mondta –, hogy a pénznek nincs szaga. A pénznek nincs, de a birtoklóinak igen” – utalt nem tudni mire.
De olykor akaratlanul is fején találja a szöget. A szag átható, lesöpörhetetlen, és nincs akkora szatyor, amiben elférne.
