Nagyon szeretnék haragudni az apámra.
A harag üzemanyag. A gyűlölet nyers energia. Ha tudnék haragudni, ki tudnék lépni a hajnal határáról.
Mióta felébredtem, nézem ezt a szürkén elömlő kétségbeesést a tájon, és rettegek, hogy ma döntött úgy az Isten, hogy ne érjenek véget az éjszakák.
A sivatagban reggel hideg van. A levegő sötétedéskor hűlni kezd, és addig hűl, míg vissza nem mászik hajnalban a horizontra a nap. A leghidegebbek az éjszaka utolsó másodpercei.
Biztosra veszem, hogy mindenhol szomorú az átmenet az éjszaka és a nappal között, de nem hiszem, hogy bárhol nyomasztóbb lenne, mint néhány borotvaéles vulkanikus szikla között a semmi közepén.
A sivatagnak ezer trükkje van, hogy ne tudd átaludni a hajnal határát. Például ráfagy a leheleted a kendődre, mellyel a hálózsákból kilógó fejedet tekerted körbe a szél ellen. Pont akkor kezdesz el fuldokolni, mielőtt felkelne a nap.
A homok mondjuk sokkal rosszabb.
