Kéz kezet mos ebben a beteg rendszerben: így hagyja cserben az állam a bántalmazott nőket és gyerekeket

• Nőnap van, politikusaink garantáltan virágokkal fogják elárasztani a környezetükben lévő nőket, amiről bőszen posztolhatnak is.
• Nőnap van, az a nap az évben, amikor a nőknek annak kell örülniük, hogy nők. De van okunk örömre ezen a nőnapon?
• Másfél hónappal ezelőtt egy nő, egy kétgyerekes édesanya vesztette életét, a volt férje gyilkolta meg, brutális kegyetlenséggel, a saját ágyában.
• Mint kiderült: több alkalommal is próbált feljelentést tenni, a rendőrség azonban nem vette komolyan a jelzéseit. Sőt, halála után egy ideig az ügyét sem kezelték gyilkosságként, azt állítva, hogy saját magát gyújtotta fel egy cigarettával (miközben a nő nem is dohányzott, de ezt az információt a rendőrség nem tartotta fontosnak ellenőrizni).
• A rendőrség utóbb vállalta a felelősséget az ügy rossz kezeléséért, a kormány azonban továbbra sem ismeri el, hogy a hatóságok és a jogrendszer hiányosságai miatt védtelenek ma a családon belüli erőszak áldozatai.
• Egyedi esetek? Nehéz helyzetek? Kinek kedvez a jog: az áldozatnak vagy a bántalmazónak? És a gyerekek érdekeit ki veszi figyelembe?
• Bántalmazott nők mesélték el a 444-nek, hogyan hagyta őket végleg cserben a rendszer.

„A nyilvánosság vitatkozik egy konkrét esetről napok óta, ebben a konkrét esetben zajlik egy vizsgálat. Ennek a vizsgálatnak lesz egy eredménye, következtetést csak ebből tudunk leszűrni. Az egy másik állítás, hogy általánosságban van-e hiba a jogrendszerrel vagy a rendelkezésre álló jogintézményekkel, vagy a gyakorlati alkalmazással. Ha ilyen állítás van, akkor azt természetesen komolyan kell venni. Meg kell beszélni. Én semmiképpen nem vádolnám a magyar rendőrséget időtől, tértől, politikai vezetéstől függetlenül, hogy ne akarnának bármilyen nőkkel szembeni erőszakos cselekményt, párkapcsolaton belüli erőszakos cselekményt megelőzni. Hogy ha rossz az azonosítási rendszer, ha sok az ilyen hiba, akkor érdemes arról rendszerszinten beszélni.”

Így válaszolt Gulyás Gergely február 6-án, a Kormányinfón arra a kérdésre, hogy „rendszerszintű problémákra” mutat-e rá a január 29-én meggyilkolt japán nő esete. Emlékezetes: a nő ügyében a rendőrség közel egy hétig nem talált idegenkezűségre utaló jelet, és csak február 4-én számoltak be fordulatról.

Eddigre már a nyilvánosságban is egyre többet lehetett hallani arról, hogy a nő barátai és ismerősei számára egyértelmű volt, hogy egykori férje fenyegetést jelent M.-re nézve, a hatóságok azonban nem vették komolyan a nő feljelentései, és segítségkérését. A Patent Egyesület, illetve az áldozat ismerősei megemlékezést és felvonulást is tartottak.

A BRFK később bocsánatot kért, de csak a nem megfelelő kommunikációért, a férfit pedig letartóztatták, tagadta bűnösségét, részletes vallomást nem tett. Emellett az is kiderült, hogy három V. kerületi rendőr ellen fegyelmi eljárás indult amiatt, hogy a volt férjét tavaly novemberben zaklatás miatt feljelentő japán nő ügyében nem indult nyomozás.

Az ügy körüli felháborodás következménye a fegyelmi eljáráson túl az is volt, hogy BRFK vezetője elrendelte a családon belüli erőszak témában érzékenyítő tréningre küldött kollégák számának növelését. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) emellett az elmúlt egy évben kapcsolati erőszak miatt tett feljelentések ügyében is felülvizsgálatot rendelt el, a folyamatban lévő ügyek pedig fokozott szakirányítói felügyelet alá kerülnek.

Akkor azt írtuk: ekkora sikert talán még sosem ért el a nőjogi mozgalom, de a rendőrség reakcióit nézve ez még mindig csak részsiker. Különösen látszik ez a kormányzati reakciókból.

Gulyás Gergely a fentebb már idézett Kormányinfón többször is kijelentette, hogy jogi értelemben „minden eszköze megvan a rendőrségnek és a hatóságnak” arra, hogy ezeket az ügyeket megfelelően kezelje, és legfeljebb egyéni hibák vezethetnek hasonló tragédiákhoz. Tehát a kormány szerint neki az ügyben nincs felelőssége, a jogszabályi környezetet megfelelőnek tartja.

Gulyás egy ponton egész pontosan így érvelt:

„Nem az a probléma, hogy nincs jogi eszköz, hanem ha egy nehéz helyzetet valaki rosszul ítél meg. És ha indokolatlanul lépnek fel egy esetben, akkor a gyereket elszakítják az apától.”

Sőt, a miniszter azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „az ilyen jellegű bejelentések egy jó... egy része nem megalapozott”, és olyan is van, hogy a bejelentő maga vonja vissza bejelentést. Hogy mi mindenben tévedett, azt ebben a cikkünkben írtuk meg.

Egyedi esetek, rendszerszintű problémák

A 444-et az elmúlt hetekben három nő kereste meg, mindhárman azért, mert a történtekre reflektálva el akarták mesélni a saját történetüket. Azért, hogy megmutassák, hogy a jogrendszer, illetve a hatósági gyakorlat mennyire magára tudja hagyni az áldozatokat, milyen végletekig abszurd helyzetekbe képes belekényszeríteni, és mennyire nem képes megvédeni őket a bántalmazóktól.

Egyedi esetekről van szó, amelyek azonban mégis rendszerszintű problémákra mutatnak rá. Bár az áldozatok történetei különböznek egymástól, megélésük nem: mindannyian megtapasztalták, hogy milyen érzés cserben hagyatva lenni. Találkoztak áldozathibáztató mondatokkal, kaptak tanácsokat arról, hagy az ügyüket inkább hagyni kéne, és szembesültek azzal, hogy bántalmazóik privilegizáltabb helyzetben vannak, mint ők maguk.

Fontos már az elején kiemelni, hogy ezeket a történeteket a nők elleni erőszakkal foglalkozó etikus újságírás nemzetközi ajánlásai szerint, az áldozatok védelmét maximálisan szem előtt tartva, kizárólag olyan információkat felhasználva írtuk meg, amelyek nem veszélyeztetik sem őket, sem a családjukat. Mint lentebb kiderül: ez sokkal nehezebb annál, mint gondolnánk. A cél viszont az, hogy felhívjuk a figyelmet a rendszer hiányosságaira, hogy bemutassuk, bár egymástól elszigetelt ügyekről van szó, a probléma gyökere azonban azonos: a nem megfelelő jogszabályi környezet, és a hatóságok nem megfelelő hozzáállása és gyakorlata.

„Úgysem fog történni semmi”

Ágnes elvált, volt férjével közös házban, együtt nevelték 10 éves, asperger szindrómás lányukat, kettejük közt a viszony meglehetősen feszült volt.

Egy napon a férfi a lányuk után ment a fürdőszobába. Ágnes utána ment, hogy kiküldje a fürdőből, ahol ekkor a gyerek már a zuhany alatt állt.

Szóváltásba keveredtek, egymásba kapaszkodtak, a férfi a nő lábát rugdosta, lökdöste több méteren át, majd ellökte őt. Ágnes olyan szerencsétlenül esett rá a kanapé háttámlájára, hogy a bordája eltört. Amikor ezt jelezte a férfinak, az nevetett, és azt mondta neki: „lefeküdtél, mert részeg vagy.”

A nő a nap során valóban megivott 1-2 pohár bort (ez a covid miatti lezárások időszaka volt, ő pedig egész napot otthon töltötte, miért ne tehette volna?), de nem volt részeg. Az incidens után lefeküdt és felhívta a másik, nagykorú lányát, hogy elmesélje neki a történteket, majd kikiabált a férfinak, hogy fel fogja jelenteni testi sértésért.

Ezt hallva a férfi ügyvédje biztatására maga hívta ki a rendőröket. Kiérkezésük után egyikük riasztotta a mentőket, akik Ágnest el is vitték a sürgősségi kórházi osztályra.

Eközben Ágnes nagyobbik lánya is megérkezett az érdi házhoz, ahol a férfit a rendőrök egyedül hagyták a kisebbik gyerekkel. Mivel a válás során Ágnes volt kizárólagosan felelős a kiskorú gyerekért, arra kérte a nagyobbik lányát, hogy vigye el őt magához. Ő viszont szóváltásba került a férfival (aki nem a vér szerinti apja), és amikor édesanyja holmijait akarta összepakolni, a férfi ebben akadályozta. Végül egy laptopot akart kicsavarni a lány kezéből, ami a lendülettől eltalálta a fejét, így az vérezni kezdett. Nyakánál fogva próbálta leszorítani a felnőtt nőt, majd felszólította a kiskorú gyerekét hogy hívja a rendőröket, aki ezt meg is tette. Az ismét kiérkező mentők a férfinak azt tanácsolták, hogy nézesse meg a fejsebét. Ágnes nagyobbik lánya ezután magával vitte a kisebbiket.

Eközben Ágnest megvizsgálták, a bordája valóban eltört, épp csak nem szúrta át a tüdejét. Így azt állapították meg, hogy 8 napon túl gyógyuló, súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett.

Ő is, és a férfi is bejelentést tettek a rendőrségen.

A férfi Ágnes nagyobbik lányát jelentette fel - ebben az ügyben a bíróság viszonylag rövid idő alatt úgy határozott, hogy a lánynak bocsánatot kell kérnie.

Mindazon idő alatt, amíg ez az eljárás zajlott, Ágnes ügyében, akinek a bordája tört el, nem sok előrelépés történt. Az ügy viszonylag sokáig az érdi rendőrségnél pihent. 1,5 év után Ágnes telefonált a rendőrségre, ám az ügyében kirendelt nyomozónő közölte, hogy ha tovább erősködik az ügyével kapcsolatban,

eljárást fog indítani ellene, méghozzá hatóság zaklatásáért.

Ágnes, miután a kórházból soha többé nem tudott az otthonába visszatérni (volt férje lecserélte a zárat, és nem engedte be), időközben átköltözött Budapest V. kerületébe a kiskorú lányával, mivel ezen a környéken él a családja. A családvédelem jelzése alapján az V. kerületi rendőrség is tartott meghallgatást az üggyel kapcsolatban, de ennek eredményeiről Ágnes soha semmilyen értesítést, tájékoztatást nem kapott.

Egy idő után az aktája is lezárult Érden, a nyomozást 2 év elteltével megszüntették.

Az indok:

„A rendelkezésre álló adatok és bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése.”

Még egyszer: úgy, hogy Ágnesnek sürgősségi kórházi látlelete volt a sérüléseiről, amelyek csaknem az életébe kerültek.

„Ez is csak azt bizonyítja, hogy ma Magyarországon jogszolgáltatás van, de a szándék sincs meg, hogy azt jól alkalmazzák” - mondja.

„Az egész ott kezdődik, hogy a hatóságok több energiát fektetnek abba, hogy ne tudj vagy akarj panaszt tenni, mint az ügy tényleges kivizsgálásába. Már a kezdet kezdetén le akarnak róla beszélni, nekem is azt mondták, hogy úgysem fog történni semmi.”

Ágnes szerint a rendőrségen az olyan esetek, mint az övé, egyszerűen meg sem ütik az ingerküszöböt. Nem halt meg, és ennyi elég is. Együttérzéssel, empátiával, tényleges és határozott segítséggel az eljárások során nem találkozott.

Érzése szerint a legnagyobb baj, hogy a rendőrök túlnyomó többsége azt sem érti pontosan, hogy mi számít bántalmazásnak, és hogyan kéne azzal foglalkozni.

Innen nézve a most meghirdetett érzékenyítő tréningek, amiket a rendőrség ígéretként bejelentett, sem hatják meg túlságosan. „Eddig se volt semmi értelme annak, amit tartottak, miért várjuk, hogy ezután legyen?” - teszi fel a kérdést.

Szerinte ez az érzéketlenséggel fűszerezett, és a jogot a bántalmazó jogaihoz igazítottan relativizáló hozzáállás az egész rendszert végigkíséri.

„A jog nem a bántalmazottat védi, hanem a bántalmazót” - mondja.

„Az én ügyemben 4,5 év alatt összesen 6 bíró fordult meg. Egyikük sem volt megértő az irányomban. De a megjegyzéseket, a minősítgető kiszólásokat és a tudatos időhúzást, illetve a semmibevevést tökéletes érzékkel adagolják. Hogy egy bántalmazott nő felé egy se forduljon empátiával, az szerintem jelzésértékű. A bántalmazó bármit hazudhat, vádaskodhat, nekem viszont esküt kell tennem arra, hogy csak az igazat mondom, és az állításaimat konkrétan bizonyítanom is kell. A bántalmazó mondhat bármit, és legtöbbször még el is hiszik neki, anélkül, hogy ellenőriznék az állításait, de én pislogni se pisloghatok a nélkül, hogy azt ne tudnám igazolni.”

Az áldozatok védelme tapasztalatai szerint nyomokban sem valósul meg, sőt, a rendszer működésből fakadóan alkalmas arra, hogy újra meg újra traumatizálja őket.

„A volt férjemmel folyamatosan családterápiára meg mediációra járattak minket. Úgy, hogy ezeken az alkalmakon ő folyamatosan verbálisan inzultált engem, és ezt büntetlenül megtehette. De ha én szóltam vissza, akkor megkaptam, hogy baj van az idegeimmel, meg hogy pihenésre van szükségem. Egy idő után a saját kérésemre beleírták a szakvéleménybe, hogy nem vagyok közreműködő, mert egyszerűen nem bírtam részt venni ezeken az alkalmakon, amikor minden kizárólag arról szólt, hogy én miben vagyok hibás, miért nem fogadom el a volt férj indokait, miért nem alkalmazkodom hozzá, miért ragaszkodom a jogerős ítéletben foglalt szabályokhoz” - mesélte.

Az egyik ilyen alkalommal azt is megkapta: „Ágnes, az a probléma, hogy mindent magára vesz.”

Aztán elküldték egy trauma specialista szakpszichológushoz, természetesen hivatalos ajánlással, de magánfinanszírozásban. Vagyis fizethette magának.

„A rendőrség, bíróságok, a gyámhivatali, családvédelmi, gyermekvédelmi folyamatok újabbnál újabb cselekvési terveket írnak elő, tökéletes részletességgel, hogy a gyermekért felelős személyt szoros felügyelet alatt tartsák. De arra már semmi ráhatásuk és eszközük nincs, hogy az áldozatokat valóban segítsék” - meséli Ágnes.

A gyereknek időről időre vissza kell mennie az apához, a felügyeleti időt biztosítani kötelező, és ha nem tud, vagy nem akar menni, az is a bántalmazott anya felelősségre vonását okozza. „Az, hogy őt mennyire viselte meg az egész ügy, hogy szemtanúja volt a szülei közt történteknek, senkit, de tényleg senkit nem érdekel. De ha valami történne a gyerekkel, kizárólag én, mint az együtt élő szülő, lennék a hibás. Így van kitalálva az egész rendszer, hogy mindenért az anyát veszik elő - vagy ahogy ők mondják, azt, aki jogilag teljes felelősséggel tartozik a kiskorúért. Folyamatosan figyelnek, mintha arra várnának, hogy mikor török meg, mikor hibázok. És közben a rendszer minden eleme arra van kitalálva, hogy büntesse a nőt, az anyát, a bántalmazottat, aki egy ilyen eljárást elindított.

Törvényesített törvénytelenség: én csak így hívom ezt.”

***

Az Európai Unió nemek közötti egyenlőségért felelős intézetének legfrissebb jelentéséből kiderül: a 18-74 év közötti magyar nők 49 százaléka szenvedett el fizikai és/vagy szexuális erőszakot. A partner részéről elkövetett lelki erőszak aránya az egész Unióban Magyarországon a legmagasabb, a nők több mint fele (52%) érintett. Pontos adataink nincsenek arról, hogy évente hány nő és gyerek hal meg családon belüli/párkapcsolati erőszak következtében, a hatóságok ugyanis ilyen statisztikát nyilvánosan nem közölnek. A becslések alapján évente nagyjából 50 áldozat lehet - ehhez fontos kiemelni, hogy például a meggyilkolt japán nő esetére sem derült volna fény, ha a barátai és a Patent Egyesület nem hívja fel a rendőrségi eljárás hibáira. Valójában tehát megtippelni sem lehet, hogy hány eset marad kivizsgálatlanul, hány bántalmazó menekül el a felelősségre vonás elől.

***

Elnémítva

Itt egy olyan anya története állt eredetileg, akit bántalmazott a férje, feljelentést tett, de a bíróság végül elvette tőle a gyerekeit, így azok a bántalmazó apához kerültek. Hosszas mérlegelés után ügyvédi tanácsra végül úgy döntött, hogy bár már elkészültünk a cikkel, de inkább nem áll nyilvánosság elé a történetével, mert attól tart, hogy a férfi, aki korábban is perelte őt, egyértelműen azért, hogy bosszút álljon rajta, ezt az írást is arra használná fel, hogy újabb pert, akár pereket indítson ellene. Ezt pedig nem engedheti meg magának, hiszen bízik abban, hogy még visszakaphatja a gyerekeit.

Így némítja el a rendszer a bántalmazott nőket: a bántalmazók nem csak fizikai sérüléseket okoznak, de gyakran ehhez a módszerhez is folyamodnak. Azzal félemlítik meg és zsigerelik ki anyagilag az áldozatokat, hogy mindenféle eljárásokat indítanak. Sokszor még csak nem is az a cél, hogy tényleg megnyerjék ezeket a pereket, hanem a kifárasztás, a megalázás és az áldozatok további hiteltelenítése.

Ez is a rendszer egyik anomáliája, ami egyben arra is jó, hogy öncenzúrára kényszerítse az áldozatokat. De ha ők nem tudnak megszólalni, ha nem tudnak beszélni arról, mi történik velük, akkor a társadalom számára ez a probléma láthatatlan marad.

Ma Magyarországon ez a bántalmazott nők valósága.

„Kéz kezet mos ebben a beteg rendszerben”: a cikk címében megjelenő mondat az övé, így írta körül azt a helyzetet, amiben éppen él. Szerettem volna, ha legalább ennyi megmarad a történetéből.

***

Az, hogy a rendszer az áldozatok érdekeit és biztonságát már a jogalkotás szintjén mennyire figyelmen kívül hagyja, Renner Erika ügyéből is tisztán látszik.

A lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián, az Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója 2013 márciusában támadta meg volt barátnőjét, Renner Erikát, nem sokkal azután, hogy a nő szakított vele. Megkötözte, elkábította, majd maró lúgot locsolt a nemi szervére. Hosszú éveken át húzódó eljárás után 2018-ban végül jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélték, és örökre eltiltották az orvosi hivatás gyakorlásától. Február 25-én az illetékes büntetés-végrehajtási bíró nem jogerősen engedélyezte, hogy Bene Krisztián feltételes szabadságra kerüljön.

Renner Erika még februárban levelet küldött Tuzson Bence igazságügyi miniszternek, amelyben arról írt, hogy veszélyesnek tartja az új törvénymódosítást, ami lehetővé teszi, hogy a bántalmazók megismerhessék áldozatuk véleményét a feltételes szabadlábra helyezésükről szóló döntésben. Az új szabályozásnak azonban lett egy nagyon súlyosan problematikus pontja Renner Erika szerint, ez pedig az a pont, amelyik kimondja, hogy „A sértett nyilatkozatának tartalmát az elítélttel a meghallgatásán ismertetni kell”.

„Megkérdezik, mik a legsúlyosabb félelmeim, és átadják az elítéltnek. Képzeljük el” - mondta erről Renner Erika, aki úgy érzi, ezzel kiadnák őt a tudottan bosszúvágytól motivált támadójának, kapcsolatot teremtenének közöttük, amit ő pedig mindenképp el akart kerülni.

Bene szabadlábra helyezésének nem jogerős engedélyezésének hírére petíció indult, hogy még feltételesen se engedjék szabadon az orvost, ezt már több mint 55 ezren írták alá, az ügyészség pedig közleményben magyarázkodott, hogy miért született ilyen első fokú ítélet.

„Míg a rendőrség végre elismerte, hogy komoly változásra van szükség a nők elleni erőszakhoz való intézményi hozzáállásban, úgy tűnik, a bíróságon zavartalanul folytatódnak a nőket veszélyeztető és sérelmeiket semmibe vevő gyakorlatok” - írta a Patent Egyesület.

***

„Bosszúból, semmi másért”

Andreát (akinek a nevét saját kérésére megváltoztattuk) először egy nyaraláson fenyegette meg halálosan a férje. Azt üvöltötte neki, hogy kidobja az erkélyről, miközben a korláthoz szorította. Másnap már a saját lakásukban történt ugyanez, sőt még a fürdőszobába is bezárta. A második alkalommal megpróbálta kidobni az erkélyen. A harmadik alkalommal előbb a földre nyomta, miközben a kislányuk a kezében volt, majd bezárta a szobába, a gyerekkel együtt. Aztán megfenyegette, hogy megöli, miközben fojtogatta, majd azzal fenyegetőzött, hogy saját magával végez.

Andrea végül ki tudta hívni a rendőröket. Ketten jöttek, de miközben a nő 72 órás távoltartást kért, a férfit végül az öngyilkossággal való fenyegetőzés miatt a pszichiátriára vitték be. Ahonnan fél órával később már vissza is tért a lakásba, pontosan oda, ahol nem sokkal korábban bántalmazta a feleségét. Hozta magával az ügyvédjét is, aki ráadásul a saját testvére, minden eshetőségre felkészülve.

Andrea ezután a kórházba ment, hogy látleletet vetessen a sérüléseiről. Az őt vizsgáló orvos a sérüléseit látva nem sok együttérzést mutatott. “Ez mindennapos” - mondta.

Hajnalban a rendőrségre ment, hogy feljelentést tegyen. Az őt kihallgató két férfi rendőr unottan kezelte az ügyét. Hallottak róla, hogy előző este történt ilyen, de hiába ült velük szemben egy súlyosan traumatizált nő, túl sok együttérzést nem mutattak. Egyikük még azt is megkérdezte tőle:

„Biztos benne, hogy tényleg ezt akarja?”

Akarta, és végül a bíróság is úgy ítélte meg, hogy amit akar, jogos: a távoltartási végzést 60 nappal meghosszabbították.

A bontóper a IV. kerületi bíróságon zajlik. Mint oly sokszor, itt is a gyermekelhelyezés a kritikus kérdés. Andrea szerint a bírónő láthatóan a közös felügyelet irányába igyekszik terelni a feleket.

A bírónő az apa által elmondottakat tényként kezelve rögzíti, az anya beszámolóit figyelmen kívül hagyja. A bírósági gyakorlat teljesen alkalmatlan arra, hogy az ilyen, egyébként az egész ügy szempontjából kritikus fontosságú hibákat korrigálni lehessen.

A tárgyaláson a férfi hangosan gyalázza a nőt, beszólogat neki, mentálisan nyomás alatt tartja az ügyvédjével együtt. A bírónő ezt elnézi, jegyzőkönyvbe se kerül. A nő szavait viszont folyamatosan megkérdőjelezi, lekezelően bánik vele.

Ez az úgynevezett bírói szubjektivitás. Ha a bírónő az apával rokonszenvez, az anya jóformán tehetetlen.

„Ma Magyarországon az apák védelme van. Hiába mondtam el, hogy bántalmazott, miközben a gyerekünk a kezemben volt, hogy életveszélyesen megfenyegetett, hogy bezárt minket. Ezek kevesebbet számítanak, mint a megnyerő kiállású férfi, aki a bíróságon azt mond, amit csak akar” - mondja Andrea.

És ez csak a bírósági eljárás, aminek még vége sincs.

Nem úgy a rendőrségi nyomozás. Azt ugyanis 2 év után megszüntették.

Úgy, hogy egy tanút ki sem hallgattak, egy szakértőt sem rendeltek ki, és az összes indítványt figyelmen kívül hagyták. Úgy, hogy az elkövetőt nem szembesítették. A nyomozás megszüntetéséről szóló határozatban benne van, hogy a férfi tettleg bántalmazta a nőt. Az indoklásban viszont az szerepel, hogy dulakodás történt, miközben az nem dulakodás (vagyis nem két fél kölcsönös részvételével történő interakció), amikor az egy fejjel magasabb fél a másikat erőből lenyomja, rángatja, megöléssel fenyegeti.

És a konklúzió: egy állítás áll szemben egy tagadással, így nem lehet eldönteni, hogy mi történt pontosan.

Magyarán a nyomozást, ami ki tudja, hogyan zajlott két évig, arra hivatkozva szüntették meg, hogy a nő azt állítja, hogy történt bántalmazás (amiről egyébként látlelete és hangfelvétele is van), a férfi meg azt, hogy nem. Ennyi.

A határozatban egyébként a nő neve egyszer jól, egyszer rosszul szerepel, a férfi ügyvédjének igen, a nő ügyvédjének pedig el sem küldték.

Így tűnik el ma egy bántalmazott nő ügye Magyarországon.

„Két szóval tudom jellemezni, ami velem történik: méltatlan és felháborító” - mondja Andrea.

„Engem egyszer traumatizált az, amiket a volt férjem tett velem szemben. És még egyszer a rendszer, most már 2 éve folyamatosan, amikor azt érezteti velem, hogy én vagyok a hibás mindenért. Ahogy egyébként társadalmi szinten is ez történik: még a saját családomból is volt olyan, aki azt kérdezte, amikor elmeséltem, hogy mit csinált velem a férjem, hogy én mit tettem, ami miatt bántalmazott. A bíróságon folyamatosan azt érzem, hogy a cél az: csak nehogy kimondjuk, hogy családon belüli erőszak történt és borítsunk fátylat a múltra.

És én ebben élek, minden egyes nap. Minden alkalommal, amikor találkoznom kell a volt férjemmel, tudom, hogy felveszi a beszélgetéseinket, hogy aztán felhasználja ellenem a bíróságon. Úgy küldöm el hozzá a gyerekemet, hogy pontosan emlékszem rá, hogy mire képes, és tudom, hogy bármit felhasználna, hogy nekem ártson. Bosszúból, semmi másért. Ha én csináltam volna bármi hasonlót, már rég a sitten ülnék, ebben biztos vagyok. De a volt férjem nem.

Ki vagyok égve, tehetetlennek érzem magam, és dühös vagyok. De kire legyek dühös? A rendőrségre, ahonnan épp csak el nem küldtek, amikor feljelentést akartam tenni? A bíróságra, ahol semmit nem ér a szavam? Bármilyen probléma felmerül, azért kizárólag én lehetek a hibás - legalábbis a rendszer ezt sugallja, és így is bánik velem. Mindeközben élnem is kell, dolgoznom, és nevelnem egy kislányt, akit az elmúlt 2 év szintén megviselt.

Ha valamit tanácsolnom kéne a hozzám hasonló helyzetben lévő nőknek, az az lenne: hiába ilyen a rendszer, ne maradjanak benne egy bántalmazó kapcsolatban. Tudom, hogy lehetetlennek tűnik kijönni belőle, de ki lehet és ki kell. Azt kívánom nőtársaimnak, hogy higgyenek magukban, álljanak ki magukért, nagyon keményen.

Még ha sokszor úgy is érzik, nincsenek egyedül!”

***

„Amikor összeházasodtak, nyilván nem voltak ilyen problémák. Mikor változott meg minden, és ön tett-e valamit ennek megelőzésére?” Ez például egy mondat, ami elhangzott a bíróságon.

A Patent Egyesület 2024-2025-ös Bíróságfigyelő programja arra vállalkozik, hogy nyomon kövesse és értékelje a párkapcsolati erőszak bírósági kezelését Magyarországon. A nemrég megjelent tanulmányban többek közt felhívják a figyelmet arra, hogy az áldozathibáztatás a mai napig jelen van a bíróságokon.

• Gyakori, hogy az áldozat vallomását kétségbe vonják, és szavahihetőségét megkérdőjelezik.
• Előfordul, hogy a bíróságok vagy az eljárás résztvevői az erőszakot bagatellizálják, vagy úgy kezelik, mintha az a párkapcsolat természetes velejárója lenne.
• A bírósági ügyek monitorozásában részt vevő önkéntesek a polgári ügyek több mint felében észrevették, hogy a bíró valamilyen formában azt firtatja, hogy az áldozat „miért maradt a kapcsolatban", vagy „miért nem tett korábban feljelentést", ezzel azt sugallva, hogy az áldozat maga is hozzájárult a helyzet kialakulásához.
• Néhány esetben a bíróságok egyszerűen nem vesznek tudomást a bántalmazás tényéről, és az eljárás során nem veszik figyelembe annak relevanciáját.

És nem ez az egyetlen probléma.

• Előfordult, hogy a bírók csak a „családjogi konfliktust” látták az adott ügyben, és nem ismerték fel, hogy a felek között bántalmazási viszony is fennáll.
• Volt olyan ügy, amelyben a több hónapra elhalasztott következő tárgyalás súlyos kockázatot jelentett a bántalmazott fél és gyermeke számára, mivel addig semmilyen ideiglenes intézkedést nem rendeltek el a kapcsolattartásra.
• A monitorozás azt sugallja, hogy a bántalmazottaknak sok esetben kevés információjuk van arról, hova fordulhatnak jogi, pszichológiai vagy szociális segítségért. Néhány bíró ugyan felhívta az áldozatok figyelmét a helyi segítő szervezetekre, de ez nem nevezhető általános gyakorlatnak.

A kiadvány egyik kifejezetten súlyos megállapítása, hogy „a bíróság még ma sem helyezi előtérbe és nem kezeli fő szempontként azt, hogy az áldozatok ne traumatizálódjanak újra az eljárások során.”

Az önkéntesek megfigyelései alapján pedig a másik leggyakoribb probléma a büntetőügyek esetében is a bírók előítéletes viselkedése volt - olvasható az összefoglalóban. Egy tárgyaláson a megfigyelés szerint:

„A bíró nyíltan kétségbe vonta az áldozat vallomásának hitelességét, miközben
az elkövető állításait elfogadta.”

A tanulmány felhívja rá a figyelmet, hogy vannak pozitív példák is (így egyes esetekben mondjuk a bíróság felismerte, hogy a bántalmazott fél nem képes rögtön felidézni minden átélt erőszakos eseményt), ám ugyan ezek a pozitív példák biztatóak, de „nem tekinthetők rendszerszintű gyakorlatnak, ami rámutat a bírói képzés és érzékenyítés
szükségességére” - írja a Patent.

Az egyesület többek közt kiemelte azt is, hogy az áldozatokkal foglalkozó szakemberek – beleértve a rendőröket, bírákat, ügyészeket és szociális munkásokat – képzése gyakran hiányos a nők elleni erőszak és a párkapcsolati erőszak témájában.

A teljes összefoglalót itt lehet elolvasni.

***

Tanulság: nincs

Hogyan lehetséges az, hogy bántalmazott nőknek a rendszer bármely pontján azt javasolja bárki, hogy inkább hallgassanak, mert „úgysem történik semmi”? Miért fontosabb az, hogy kényszerláthatást erőszakoljanak rá gyerekekre ahelyett, hogy érdemben segítenének nekik a traumáik feldolgozásában? Hogyan mondhatja azt Gulyás Gergely, hogy egyedi esetekről és egyéni hibákról van csupán szó, amikor láthatóan maga a jogrendszer és a hatósági szokásrend ad lehetőséget ilyen anomáliákra?

Ez csak néhány olyan kérdés, amire a jelenlegi rendszer nem tud választ adni. Vagy ha ad, akkor az a válasz hibás, rossz, káros. Életekbe kerülhet.

Ma Magyarországon nők sokasága tapasztalja meg azt, hogy ha megpróbál kilépni egy bántalmazó kapcsolatból, és ennek érdekében az állami szervek segítségét kéri, akkor érdemi segítség helyett újabb traumákkal gazdagodik.

És amíg ez így van, semmi okunk nincs arra, hogy a nőnapot ünnepeljük. Mert nem lehet ünnep egyetlen olyan nap sem, amikor a nők jogai csorbulnak - Magyarországon pedig jelenleg bőven ez a helyzet.

Ezen pedig egyetlen olyan virág sem segít, amivel politikusok szórják meg a nőket.

Ha segítségre van szüksége

• Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerősét bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.
• A NANE Egyesület segélyvonala bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06 80 505 101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22; szerda 10-12 óráig; ingyenesen hívható mobilról is).
• Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) telefonszáma: 06 80 20 55 20 (ingyenesen hívható napi 24 órában, abban az esetben hívja, ha menekülnie kell otthonról vagy krízisszállást keres.)
• A PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 80 80 80 81 (szerdánként 16-18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig ingyenesen hívható, e-mailen: jog@patent.org.hu)
• A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.
• Gyermekkori abúzus áldozatai a fenti segélyvonalakon túl a Muszáj Munkacsoport oldalán tájékozódhatnak.

Címlapkép: