A Tanulni a természettől? – Botanika című tárlat megszületése is rendkívüli, ugyanis csak kivételes esetekben történik meg, hogy művésztelepi munka során újonnan létrejövő művekből összeálljon egy ennyire komplex és mélyen rétegzett anyag. A most látható tíz alkotás a 2024 nyarán megrendezett kéthetes Debreceni Nemzetközi Művésztelep részt vevő művészei, építészei, tervezői és a kiállítás kurátorainak közös gondolkodásából látott napvilágot. Ez azért is csodálatos, mert így az alkotók amellett, hogy elmerültek a helyi természeti környezetben, közvetlenül tudtak inspirációt meríteni belőle, ami intenzív jelenlétet jelentett. Megkapták az elméleti hátteret, valamint a kívülről érkező szakmai támogatást, aminek köszönhetően elmélyíthették ötleteiket.
Tíz nagy méretű installáció lett az eredmény, amelyek igénylik a bevonódást: áthaladunk rajtuk, beléjük megyünk, körbejárjuk őket. Beburkolnak, átölelnek, körülfonnak. Nagyon erős taktilis érzeteink keletkeznek, így szinte szerves részeivé válunk e műveknek, ami érzéki szinten még inkább aláhúzza a kiállítás üzenetét. Olyan finom, szenzibilis és törékeny alkotások kerültek a térbe, amelyek befogadói pozíciónkat is átírják, mert az egész kiállítótér meditatív helyszínné válik, ahol a fókusz a lelassuláson és az átérzésen van.
Szabó Bálint Fénylő hangokon szólnak című műve többcsatornás hanginstalláció. Egy sátrat idéz, amelybe be is mehetünk, miközben minden irányból törzsi dallamok szólalnak meg. Félhomály van e térben, érzékeink kitágulnak, s olyan érzésünk támad, mintha beavató szertartáson vennénk részt, amelynek során feltárul a titok, az ember és a természet közötti kapcsolat rejtelme. Mintha e kapun/sátoron áthaladva olyan magasabb dimenzióba jutnánk el, ahol már nincs ellentmondás vagy hierarchia az ember és környezete között.
Kortmann-Járay Katalin és Mendreczky Karina Mirage című installációja apró elemekből építkező, archaizáló mű, amelynek darabjai egyszerre játékosak és leletszerűek, sokféle asszociációt hívnak bennünk elő, a történelmi emlékezetet éppúgy aktiválják, mint személyes élményanyagunkat. Délibábszerű látványt festenek, amelyen elmosódnak az éles határok valóság és fikció, reális és szürreális között. Ahogy a kiállítás falszövegében olvassuk: a művészek munkája törékeny terekre és ökológiai témákra összpontosít, a környezeti válságot olyan motívumokon keresztül vizsgálva, mint a mesék, a vallási szimbólumok és a kollektív-kulturális emlékezet. Az installáció mitikussága életet lehel ebbe az elvarázstalanodott világba.
Illés Zsófia Szonja Vadvízország című műve három részből áll: az egyik egy videó, melyben a közép-tiszai ártéri gazdálkodók osztják meg érzékeny tapasztalataikat; a másikat gazdag szimbolikájú gyalogasztal és gyalogszékek alkotják, azonban az igazán lenyűgöző az a textilinstalláció, amely helyi növények felhasználásával készült, és olyan érzetet kelt, mintha a hullámtéri erdőn haladnánk keresztül. Sűrű, lágyan hullámzó mű ez, amelynek egyes darabjait is a növények festették meg.
Kuzma Eszter Júlia Az ártatlanság érintése című műve szakrális-spirituális alkotás, mely a szentség és a transzcendencia fogalmán keresztül közelít az ember és a természet egységének kérdéséhez. A Református Kollégium Gyűjteményében fellelt úrasztali terítőből az alkotó háromrétegű és tizenkét elemből álló textilsátrat hozott létre, amely a menyasszonyi fátylat idézi, a vadmurokhímzés pedig az ártatlanság és a szemérmesség szimbólumaként jelenik meg.
Vékony Dorottya Kiterjesztett virágzás című munkája hekkelt növényportrékból áll. Nemcsak esztétizálja a valóságban is létező növényeket, de rámutat a rovarpopulációk drasztikus csökkenésének és a génmanipulációnak a káros hatásaira is. E portrék csodálatosak, kívánatosak, de szintetikusak, hidegek, irreálisak is. Az alkotás az emberi felelősségre kérdez rá, spekulatív jövőt festve.
Szabó Nóra Szikpadka: Két világ határán című műve több elemből álló különös installáció. Egyszerre hat valamiféle őskori leletnek, csontok halmazának vagy jövőből érkezett moduloknak. A megemelt, transzparens felületek a Hortobágy szikes talaját is megidézik, amelyből itt-ott előbukkan egy-egy növényi motívum, a soha meg nem szűnő élet szimbóluma. Kihaltság és sivatag jelenik meg, mégis ott az ellenállás, az élni akarás vágya is ebben a műben.
Alapvetően az egész kiállítás pozitív üzenetet hordoz: van még esély, hogy megtaláljuk azokat az alternatív létezési módokat, amelyekkel újrakapcsolódhatunk a környezetünkkel.
A Krater Kollektíva tudományosan közelített a témához, a Centrala Architects Metorici című projektje a természet és az építészet kapcsolatát vizsgálja, Daniel Godínez Nivón kontemplatív videója pedig a beporzó szerelmes dalát közvetíti felénk. A tárlat Thea Lazár kétcsatornás videóinstallációjával zárul, amely a préselés mint konzerváló eljárás és az emlékezet közötti viszonyt világítja meg.
A kiállítás március 23-ig látogatható.
