Változókorban sokat segít a nyitott, rugalmas hozzáállás

Ahogy a neve is utal rá, a változókor komoly változásokat eredményez a testben, ezt az időszakot minden nő egy kicsit másképp éli meg. Hogy rugalmasságukat, mozgékonyságukat megőrizhessék, az érintetteknek az életmódjukban is egyfajta rugalmas, nyitott hozzáállást kell kialakítaniuk.

Változókor, menopauza, klimax – ezekkel a kifejezésekkel minden nő megismerkedik életének egy szakaszán. Hogy pontosan mikor, azt több tényező is befolyásolhatja, általánosságban azonban elmondható, hogy a negyvenes években kezdődik és az ötvenes évek végéig húzódik ez az időszak. Hormonális változások sorozata indul meg ilyenkor a női szervezetben, elsősorban az ösztrogénszint termelődése hagy fokozatosan alább, amely testszerte változásokat eredményez a szervezetünkben. A változókor tipikus tüneteit talán senkinek nem kell már bemutatnunk: a hőhullámok, alvászavarok sokaknak hosszú évekig kellemetlenséget jelentenek, illetve szorongásos tünetek, hangulatingadozások is jelentkezhetnek. Az átalakulás a nők külsején is nyomot hagy, de hüvelyszárazságot, illetve szív- és érrendszeri, valamint mozgásszervi problémákat is okozhat.

Így őrizhetjük meg a rugalmasságunkat változókorban

Az ösztrogénszint csökkenése mellett a változókorban a hialuronsav és a kollagén termelődése is visszaesik. A hialuronsav, amely egy poliszacharid, és a kollagén, amely vízben oldódó fehérje, testünk természetes alkotóelemei. A hám- és kötőszövetek alkotóelemeként mindkettő közvetlen hatással van a bőr egészségére, frissességére és rugalmasságára. Fiatalabb korban a kötőszöveti és más sejtek gondoskodnak az utánpótlásukról, az életkor előrehaladtával azonban egyre nagyobb hiányt szenvedünk belőlük, ennek nyomait pedig a tükörbe nézve fedezhetjük fel: kialakulnak az első szarkalábak, a bőr folyamatosan veszít hidratáltságából, feszességéből, megereszkedik és a ráncok is megszaporodnak rajta; a haj veszít fényéből és intenzívebben hullani kezd, a körmök könnyebben töredeznek.

változókor
A változókorral járó kellemetlen panaszok jelentősen enyhíthetők a helyes életmód kialakításával. Fotó: Getty Images

A hialuronsav és a kollagén nagyban hozzájárul az ízületi szalagok és az ízületi tok stabilitásához, flexibilitásához és ellenálló képességéhez, valamint fontos alkotóelemei az ínszalagoknak, amelyek az izmokat a csontokhoz rögzítik. Hiányukban ezért a szalagok, inak, porcok nem tudják megfelelően ellátni feladataikat, ez pedig a mozgástartomány beszűküléséhez, illetve fájdalmak kialakulásához is hozzájárulhat. A kollagén és hialuronsav mellett az elasztin termelődése is visszaesik ebben az életszakaszban, amely szintén negatív hatással lehet a bőrünk, a hajunk, illetve az ízületeink egészségére.

Az intim régiót érintő változások is bekövetkeznek a nők ezen életszakaszában. A hormonális változások miatt a hüvelyt bélelő hámszövet elvékonyodik, gyengül a vérellátása is. Mindezek hatására szárazabbá, érzékenyebbé, sérülékenyebbé válnak a szövetek, a hüvely nedvességének csökkenése pedig fájdalmassá teszi az intim együttléteket. Az emiatt kialakuló szorongás, stressz  tovább fokozhatja a hüvelyszárazság mértékét, az ördögi körből az érintettek sokszor nehezen találnak kiutat.

Éjszakai izzadás, forgolódás, kialvatlanság… a változókorral ránk köszöntő hőhullámokat talán nehezebb elviselni nyáron, de ez nem jelenti azt, hogy ne törhetnének ránk egész évben. Ehhez alkalmazkodva az a legjobb, ha a kezelésük is folyamatos.

Tudatos, helyes életmód segíthet

A változókorral járó kellemetlen panaszok jelentősen enyhíthetők a helyes életmód kialakításával. Rendszeres testmozgással, egészséges étrenddel, megfelelő alvásmennyiséggel és -minőséggel sokat tehetnek az érintett nők a panaszok csökkentése érdekében. Ebben az életszakaszban különösen fontos a megfelelő kalcium- és magnéziumbevitel, illetve a D-vitamin megfelelő szinten tartása is segíthet az inak, izmok és a csontozat egészségének megőrzésében. Mivel a kor előrehaladtával a testsúlykontroll is nagyobb odafigyelést igényel, érdemes alaposan megválogatnunk, milyen tápanyagok milyen arányban és mennyiségben kerülnek az asztalunkra.

A csontok egészségét segít megőrizni a mozgás, már napi fél óra séta is rengeteget számít, de ennél is jobb, ha sikerül egy olyan mozgásformát az életünk részévé tenni, amely kíméli az ízületeket, de kellően átmozgatja a testet – a jóga vagy az úszás kiváló lehet erre.

Negyven felett a nőknek javasolt rendszeresíteni bizonyos szűrővizsgálatokat is: a méhnyakrákszűrés, a mammográfia és a kardiológiai vizsgálatok súlyos betegségek korai felismerését teszik lehetővé, továbbá a fenti okok miatt a csontsűrűségmérés is javasolt bizonyos időközönként.

A változókor tüneteinek enyhítésére tabletta, kenőcs és kúp formájában is elérhetőek a patikákban bizonyos készítmények. Ezek vény nélkül is beszerezhetőek, egy részük pedig hormonmentesen, a gyógynövények erejével segíthet az olyan tünetek kezelésében, mint például a hüvelyszárazság, a hőhullámok vagy az alvászavar. Egy nőgyógyász vagy gyógyszerész is segíthet kiválasztani a nekünk leginkább megfelelő készítményt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +10 °C

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet. Többfelé várható csapadék a délnyugatról északkelet felé tartó tömbökből: hazánk északnyugati felén inkább eső, zápor, míg a déli, délkeleti tájakon záporok, zivatarok - utóbbiak kialakulására délutántól számíthatunk, melyeket helyenként felhőszakadás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati, északi felében 11 és 18, délebbre 19 és 25 fok között várható. Késő estére 7 és 15 fok közé hűl le a levegő. Néhány napig marad az esős, őszies idő, a hidegfront pedig az arra érzékenyeknél akár komoly panaszokat is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Baranya
Kezdjük újra