
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
„A Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet működésével kapcsolatban egy hírt kaptam a mai nap folyamán, amely a szülészetet érinti. Két szakorvos nyugdíjba vonulása miatt várhatóan március elsejétől ismételten szünetelni fog a szülészet” – fogalmazott Facebookra feltöltött videójában Szűcs Dániel.
A polgármester ennél pontosabb információkkal egyelőre nem tudott szolgálni, hivatalos tájékoztatást még nem kaptak a kórház vezetésétől. Szűcs Dániel leszögezte, hogy a szülészetet leszámítva a járóbeteg-ellátás ebben az időszakban is működik, tehát az ultrahang és a terhesgondozás is biztosított.
Szűcs Dániel türelmet és megértést kért addig, amíg nem kapnak hivatalos tájékoztatást. A polgármester végül elárulta, Herczeg Zsolt országgyűlési képviselővel, valamint a kórház vezetésével dolgoznak azon, hogy szakorvosokat vigyenek Mezőtúrra.
Herczeg Zsolt a Facebook-oldalán kifejtette: „Szeretném tájékoztatni a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet ellátási területén élőket arról, hogy a kórháztól kapott nem hivatalos információk alapján az intézményben a szülészeti és nőgyógyászati fekvőbeteg-ellátás két szakorvos nyugállományba vonulása miatt várhatóan 2025. március 1-től 2025. május 31-ig átmenetileg szünetel. Ebben az időszakban a feladatot a Szolnoki Hetényi Géza Kórház látja el. Fontos, hogy a járóbeteg-ellátás, az ultrahangvizsgálatok, a terhesgondozás továbbra is zavartalanul működik a kórházban. A kórház arról tájékoztatott, hogy egy héten belül teljes körű tájékoztatással fog élni a kialakult helyzetről.”
A kormánypárti országgyűlési képviselő arról is írt, hogy „az ilyenkor szokásos protokoll szerint az Országos Kórházi Főigazgatóságot a kórház főigazgatója értesítette. Mind a kórház vezetése, mind Szűcs Dániel polgármester úr, mind jómagam azon dolgozunk, hogy a szülészeti és nőgyógyászati fekvőbeteg-ellátás mihamarabb újra rendelkezésére álljon a kismamáknak.”
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMMatolcsy Györgyön túl a jegybank összes, 2013 óta érintett vezetőjét meghallgatnák.
április 28., 13:53
Várnagy Ákos több, mint 20 éve végez asszisztált reprodukciós kezeléseket.
április 28., 14:39
Érdemes előre tervezni a bevásárlással.
április 28., 12:56
Mindössze 0,9 százalékponton múlt, ki fog bejutni a második fordulóba.
2 órája
Elkezdődött az idei érettségi szezon, több politikus is megnyilvánult a vizsgákkal kapcsolatban.
18 perce
A hallgatók három lehetőség közül választhatnak.
április 28., 16:37
Újabb felmérés a kérdésről.
április 28., 13:32
Összesen több mint 82 millió forint büntetést kaptak.
április 28., 14:39
Zala és Somogy vármegyében vízátfolyásokat is okozott a csapadék.
tegnap, 16:48
A vizsgaszorongás többek között testi tünetekből és az ezeket kísérő bénító gondolatokból áll össze.
2 órája
Több mint egy hete keresték a sportolót.
április 28., 18:27
Kenesei István szerint a kritikák alaptalanok és jogosulatlanok.
április 28., 12:15
2 órája
A néhány hetes nagymacskák neme csak később derül ki.
április 28., 16:52
tegnap, 20:00
Kövér László súlyos szankciókat kezdeményezett.
április 28., 09:57
Késedelmes tudósításokról és egyoldalú narratívákról írnak.
április 28., 11:53
Szabadhegy Péter a szervezet jövőjével kapcsolatos elképzeléseiről beszélt.
április 28., 09:18
Az amnesztia után is zuhanórepülésben ez az oktatási ágazat.
április 28., 10:49
Érdemes figyelni a határidőre.
április 28., 12:03
Egy rikító zöld sportautót kaptak lencsevégre az Egyesült Arab Emírségekben.
április 28., 09:14
Girokoptergyakorlat zajlott a környéken.
április 28., 08:36
tegnap, 15:40
Tiltott állami támogatásra hivatkoznak.
április 28., 12:12
Több mint 142 ezer diák ad számot tudásáról.
április 28., 10:08
Az osztrák rendőrség tette közzé a fotót.
tegnap, 13:40
Több mint 300 ezer doboz cigarettát foglaltak le.
április 28., 12:31
A teljesítmény alapján felül kell vizsgálni a rendes és levelező tagság teljes körét!
43 perce
Kormány, bankok, piaci szereplők: mindenki máshogy látja, de egyvalami biztos – nagy a baj!
tegnap, 16:56
Nincs csillapodnak az olajpiac hullámai.
24 perce