Már zajlik az európai kiszavazóshow: csak néhány kínai márka maradhat talpon

Ahogy arról az Autószektor is beszámolt: párizsi autószalonon idén már nem az volt a kérdés, megérkeztek-e a kínai gyártók Európába, hanem az, hogy közülük melyek maradnak itt tartósan. A kiállításon húsz kínai márka jelent meg, kétszer annyi, mint két évvel korábban. A BYD, a Chery és az MG mellett olyan, Európában még kevéssé ismert nevek is látványos standokat építettek, mint az Aito vagy az Avatr. A rekordméretű jelenlét azonban nem kizárólag az erőről szól. Sokkal inkább arról, hogy a kínai gyártók számára egyre kevesebb menekülési útvonal maradt. Az Egyesült Államok piaca lényegében zárva van előttük, odahaza pedig már túl sok márka harcol a lassuló keresletért. Európa így nem pusztán új exportpiac, hanem annak próbája lett, mely vállalatok képesek valódi nemzetközi autógyártóvá válni. Kína már nem tud mindenkit eltartani A Reuters szerint több mint száz autógyártó versenyez Kínában. Az állami, tartományi és városi támogatások hosszú ideig életben tartották a helyi szereplőket...

Már zajlik az európai kiszavazóshow: csak néhány kínai márka maradhat talpon

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Autoszektor