Szemelyácz: A politikusok drogtesztje helyett a fiatalok jövőjével kellene foglalkozni, akiknek jövőképe az ukrán tinédzserekénél is lesújtóbb

A magyar fiatalok jövőképe még az ukrán 16 évesekénél is kedvezőtlenebb - mondta Szemelyácz János addiktológus a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. Az Integrált Drogterápiás Intézet (INDIT) Közalapítványának szakmai vezetője szerint a budapesti droghelyzet érdemi kezeléséhez nagyságrendileg ötmilliárd forintra lenne szükség. Az addiktológus beszélt arról is, hogy a szenvedélybetegek ellátásában és a gyermekpszichiátrián is súlyos gondot jelent a szakemberhiány, amely utóbbi területen a túlgyógyszerezés irányába terelheti az ellátást. Szemelyácz János szerint biztató, hogy az új kormányzat részéről megkezdődött a szakma bevonása az addiktológiai ellátás átalakításába. A politikusok alkohol- és drogtesztjéről azt mondta, inkább a megelőzésre, a megfelelő ellátásra és a felépülést segítő programokra kellene fordítani az erőforrásokat.

Szemelyácz: A politikusok drogtesztje helyett a fiatalok jövőjével kellene foglalkozni, akiknek jövőképe az ukrán tinédzserekénél is lesújtóbb

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Klubrádió