Az állami felsőoktatásban dolgozók bére átlagosan 30 százalékkal marad el az alapítványi egyetemeken dolgozókétól, egy pályakezdő ELTE-s tanársegéd bruttó 530 ezer forintos garantált bérre számíthat, eközben a fuvarozóknak literenként 25 forintot elenged a kormány, ami egy 6 milliárdos tétel a költségvetésben - mondta Gregor Anikó, az ELTE docense, a Társadalmi Nemek és Egyenlőtlenségek kutatója a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. Az ELTE dolgozóinak szakszervezeti vezetője arról beszélt, hogy a bérrendezés elmaradása a kormányzati prioritásokat is megmutatja. A beszélgetésben szóba került az azonos neműek házasságának engedélyezése is: a szociológus szerint az óvatosságban a várható szavazatvesztés kockázata is szerepet játszhat.
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Klubrádió