Nyílt napok a Békés megyei bíróságokon: perszimulációval, jogi kvízzel és épületbejárásokkal várják a diákokat

Október 19. és 22. között rendezi meg a Békés megyei bírósági hálózat az „Igazságszolgáltatás Európai Napja” elnevezésű programsorozatot. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok és az érdeklődő állampolgárok közelebbről, közérthető formában ismerhessék meg a bíróságok működését, az ítélkezési munkát és a jogaik érvényesítésének lehetőségeit. A Gyulai Törvényszék kiemelten fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást és a diákok jogtudatosságának növelését. Az idei rendezvénysorozat keretében a vármegye szinte valamennyi járásbírósága interaktív előadásokkal, tárgyalótermi perszimulációkkal és játékos vetélkedőkkel készül. Milyen programokkal várják a látogatókat az egyes helyszíneken? Gyula (Gyulai Törvényszék és Gyulai Járásbíróság – október 20.): A Béke sugárút 38. szám alatti épületben közös […] A Nyílt napok a Békés megyei bíróságokon: perszimulációval, jogi kvízzel és épületbejárásokkal várják a diákokat nevű cikk a Körös Hírcentrumon jelent meg.

Nyílt napok a Békés megyei bíróságokon: perszimulációval, jogi kvízzel és épületbejárásokkal várják a diákokat

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Körös Hírcentrum