Újabb részletek derültek ki a pénteken Siófokon történt, egészen döbbenetes balesetről. A térfigyelő kamera felvételén jól látható, ahogy egy fehér Audi nagy sebességgel érkezik a Fő utcán, majd ahelyett, hogy bevenné a kanyart, egyenesen továbbhalad. Az autó áthajt a körforgalmon, kidönt egy oszlopot, majd egy telephely parkolójában álló három autónak – egy Mazdának, egy Volkswagennek és egy Suzukinak – csapódik. A becsapódás erejét jól mutatja, hogy több parkoló jármű is jelentősen megrongálódott. A helyszín azonban még ennél is súlyosabb következményekkel járhatott volna. Máté Gergely siófoki önkormányzati képviselő, aki megosztotta a balesetről készült felvételt, az RTL-nek arról beszélt: ha az Audi néhány másodperccel korábban érkezik, két kerékpáros nővel találkozhatott volna. A képviselő szerint a videón nem látható, de egy gyalogosnak az árokba kellett ugrania azért, hogy elkerülje az ütközést. A telephely dolgozói pedig éppen munkaidejük végén jártak: perceken belül kimente...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Autoszektor