A vád szerint az I. rendű vádlott egy Zala vármegyei kórház osztályvezető főorvosaként dolgozott: irányította a vezetése alatt álló fekvő- és járóbeteg állami ellátást, valamint felelős volt, hogy az állampolgárokat szakszerűen és ellenszolgáltatás nélkül lássák el. A budapesti II. rendű vádlott 2019-től kezdve többek között pszichiáter szakorvosnak, pszichoterapeutának adta ki magát és a fővárosi lakóhelyén kialakított rendelőben fogadta a hozzá érkező pácienseket. (Fotók: a Nemzeti Védelmi Szolgálat videójából. A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Pszichiátriai Osztályán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztályának munkatársai. Állítólag a kórházban az érintett főorvosnő diszkrét körülmények között biztosított VIP kezeléseket.) Megvizsgálta őket, diagnózist állított fel, pszichoterápiát alkalmazott, életvezetési tanácsadást folytatott, s ezért alkalmanként 20-25.000 forintot kért. Ezt a tevékenységét úgy folytatta, hogy sem orvosi, sem pedig klinikai szak...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Dél-Zala Press