A pécsi színeket négyen képviselik a világbajnokságon, Hóbor Zalán és Soós Gergő az U23-asoknál állt rajthoz, Mocsári Bence a paratriatlon vébén a PTS5 kategóriában versenyzett, Tóth Szilárd pedig az U23-as válogatott szövetségi kapitányaként (is) dolgozik a pontevedrai világversenyen. Az U23-asoknál hetvenöten rajtoltak el, s ebben a nagyon erős mezőnyben végzett végül a harmadik helyen Hóbor, Soós pedig harmincegyedik lett. – Zalán már az úszásnál megmutatta kiváló formáját, szinte végig vezetett, és másodikként hagyta el a folyó húszfokos vizét – mondta lapunknak Tóth Szilárd. – A kerékpározás elején gyorsan kialakult az élboly, Zalán pedig azonnal az élre állt, és tíz társával együtt szökésben haladt a negyvenkilométeres táv egyharmadáig. A táv felénél azonban felért az üldözőcsoport, benne a másik pécsi versenyzővel, Soós Gergővel. Mindez előrevetítette, hogy a futás fog dönteni. A befejező számban Zalán az első méterektől kezdve az élmezőnyben haladt, végig az első hat között ...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Pécs Aktuál