Több mint tíz éve várat magára a Foglár utcai lépcső rekonstrukciója. A beruházásra 55 millió forintot különítettek el Eger költségvetésében, első lépésként pedig megkezdődtek a tervezéshez szükséges feltárások. Vágner Ákos polgármester közösségi oldalán számolt be arról, hogy elindult a Foglár utcai lépcső felújításának előkészítése. A rekonstrukció szükségességéről már 2014-ben döntött az akkori egri közgyűlés, a beruházás azonban azóta sem valósult meg. A városvezető tájékoztatása szerint a lépcső jelenlegi állapota műszakilag nem megfelelő, de a közvilágítással és a vízelvezetéssel is rendszeresen problémák adódnak. Emiatt nem egyszerű javítást, hanem teljes körű átépítést terveznek. A beruházásra 55 millió forint áll rendelkezésre a városi költségvetésben. Elsőként a tervezéshez szükséges feltárásokat végzik el, majd ezek eredményei alapján készülhet el a végleges kiviteli terv és a pontos költségbecslés. indexkép: Vágner Ákos facebook
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Egri Ügyek