Novák Katalint, Varga Juditot és Balog Zoltánt is meghallgathatják a kegyelmi ügyben

Megkezdte munkáját az Országgyűlés kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottsága. A testület elnöke Novák Katalin volt köztársasági elnök, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter és Balog Zoltán meghallgatását is javasolni fogja. Ha egy beidézett személy többszöri felszólításra sem jelenik meg, végső esetben akár elő is állíthatják. Szerdán megtartotta alakuló ülését a kegyelmi ügy hátterének feltárására létrehozott parlamenti vizsgálóbizottság. Schummer Orsolya, a TISZA Párt frakcióvezető-helyettese, a testület elnöke az ülés előtt arról beszélt, hogy első lépésként a kegyelmi döntéshez kapcsolódó iratokat kívánják megvizsgálni. A bizottság a Sándor-palotától és az Igazságügyi Minisztériumtól is bekérné a döntés előkészítésének különböző szakaszaiban keletkezett dokumentumokat. Schummer szerint ezek áttanulmányozása után, várhatóan néhány héten belül kezdődhetnek meg a személyes meghallgatások. A bizottsági elnök közölte: személy szerint javasolni fogja Novák Katalin, Va...

Novák Katalint, Varga Juditot és Balog Zoltánt is meghallgathatják a kegyelmi ügyben

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Egri Ügyek