Négy év alatt, még a NER idején 60 milliós MISZJE-díjazást kapott és 7,2 milliós MMA-ösztöndíjat nyert az FKT-jelölt Kollár Árpád – az őt jelölő Tiszatáj Alapítvány 120 milliós NKA-támogatásban részesült

A Media1 által megtalált és áttanulmányozott nyilvános jelentések szerint Kollár Árpád a NER 2022 és 2025 közötti időszakában bruttó 60,007 millió forint díjazást kapott az általa vezetett MISZJE-től, emellett elnyerte az MMA hároméves, összesen 7,2 millió forintos ösztöndíját is. Az általunk áttekintett kormányzati adatokból az is kiderült, hogy az őt a Független Közmédia Testületbe jelölő Tiszatáj Alapítvány öt év alatt 120,547 millió forint NKA-támogatásban részesült. Az ügyben dokumentált személyi átfedés is van: a Közszolgálati Tanács tagja, Erős Kinga egyúttal Kollár kurátortársa az NKA Anyanyelvi Kultúra Kollégiumában, valamint annak a Magyar Írószövetségnek az elnöke, amelynek Kollár választmányi tagja. Az NKA megerősítette, hogy a MISZJE támogatásának elbírálásakor mindketten összeférhetetlenséget jelentettek be, és egyikük sem vett részt a döntésben. A Közszolgálati Tanács felvételéből kiderül, hogy Erős jelen volt az FKT-jelöltek meghallgatásán, a nyilvános forrásokból az...

Négy év alatt, még a NER idején 60 milliós MISZJE-díjazást kapott és 7,2 milliós MMA-ösztöndíjat nyert az FKT-jelölt Kollár Árpád – az őt jelölő Tiszatáj Alapítvány 120 milliós NKA-támogatásban részesült

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Media1