Tanács Zoltán azt mondta: az önvezető járművek technológiája az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül, de széles körben még nem terjedt el. Amerikában és világszerte 2020 óta működnek hasonló képességű önvezető járművek. A Waymo (a világ vezető robottaxi-üzemeltetője) hasonló szolgáltatásában több mint 300 millió kilométert tettek már meg önvezető autók az elmúlt években, mindezt 80-90 százalékkal kevesebb súlyos balesettel, mint az ember vezette járművek - hangsúlyozta a tárcavezető. Tanács Zoltán a jövő egyik meghatározó technológiájának nevezte az önvezető járműveket, amelyek képességeit Zalaegerszegen élőben is demonstrálják. Örömét fejezte ki, hogy Magyarország részt vesz a technológia fejlesztésében, hiszen Európában is kevés hasonló szolgáltatás működik. A kormány a ZalaZONE szakembereivel egyetértésben szeretné, ha Magyarország is élen tudna járni ennek a technológiának a fejlesztésében és elterjesztésében. Ehhez olyan jogi környezetet kell kialakítani, amely leh...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Autoszektor