Az elsőfokú bíróság a balesetet követő kedden, augusztus 18-án rendelte el a gyanúsított letartóztatását, a végzéssel szemben a sofőr és védője fellebbezett. A Miskolci Törvényszék a járásbíróság által kifejtett indokokat részben osztotta, jogi érvelése szerint a büntetési tételkeret, illetve a külföldi állampolgárság nem jelenti automatikusan a szökés, elrejtőzés veszélyét, azonban az a férfi magyarországi kötődésének hiánya miatt valóban fennáll. A bizonyítás veszélyeztetését viszont a másodfokú tanács nem találta megállapíthatónak. Álláspontjuk szerint a sofőrnek az ügyben felmerülő objektív bizonyítékokra, például a szakértői bizonyításra nincs ráhatása, továbbá a tanúk jogellenes befolyásolásának lehetőségét is kizárják, figyelemmel a férfinak az eljárás során eddig tanúsított magatartására és a baleset súlyos következményeihez való viszonyulására. A letartóztatás egy hónapra szól. A lengyel zarándokokat szállító busz augusztus 16-án éjjel az M3-as autópálya Nyíregyháza felé ve...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Autoszektor