Szlovákia bemasírozna az ENSZ Biztonsági Tanácsába Tokár Géza 2026. 08. 25., k - 11:43 Ismételten megpróbálkozik Szlovákia azzal, hogy az országot beválasszák az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai közé – közölte a külügyminisztérium. Az ország harmadszor jelölteti magát és másodszor történhet meg, hogy be is kerül a nagy presztízsű testületbe. A külügyminisztérium szerint a lobbizási folyamat már nagyban zajlik, 123 állam támogatását pedig már meg is szerezték – méghozzá úgy, hogy a külügyi tárca képviselői az év folyamán négy kontinensen folytattak tárgyalásokat. Juraj Blanár külügyminiszter szerint a szlovák tanácstagság jó esélyt jelent arra, hogy az ország távolabbi államokkal is felvegye a kapcsolatot és intenzív együttműködésbe kezdjen velük. „A jó kétoldalú kapcsolataink segítettek abban, hogy kiszélesítsük az afrikai támogatóink sorát, amiben nagy segítségemre volt a marokkói külügyminiszter, Nasszer Bourita is” – fejtette ki Blanár. Szlovákia hivatalosan idén júliusban jelen...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Új Szó