Egyház és politika

Kövér László volt házelnök így nyilatkozott pártja, a Fidesz történelmi nagyságú veresége után: „A sátán most csatát nyert, de Jézus Krisztusé a győzelem.” Szerinte tehát a „jóisten” – ahogy emlegetni szokták – és annak egyszülött fia is a Fideszt pártolja. A szavazók listáján viszont nem szerepeltek, így sikerülhetett az alvilág urának, bár ideiglenesen, hatalomra kerülnie.Hasonlóan vélekedik Osztie Zoltán, a Belvárosi plébániatemplom papja. Ő az, aki évek óta hálaadó szentmisét celebrál Orbán születésnapján. A Stop Önkény tüntetésen pedig kijelentette, hogy Magyar Péter a sátán eszköze, aki nem a házasság és a család szentségét védi, hanem gyűlöletet kelt. Osztie atya mindenesetre imádkozik a megtéréséért. Egyházi elöljárója, az Esztergom–Budapesti főegyházmegye ugyan elhatárolódott a nyilatkozatától, de az atya folytatja átkozódásait, most már a közösségi médiában.

Egyház és politika

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Népszava