Június 25-én kora délután érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Debrecenben elloptak egy kisteherautót. A GPS-koordináták alapján percek alatt több egységet is a mozgásban lévő jármű felé irányítottak. Rövid időn belül megtalálták, majd a protokollnak megfelelően felkapcsolták a megkülönböztető jelzést, és megpróbálták megállítani. A sofőr ekkor a gázra lépett és menekülni kezdett. Több járőrautó is kilométereken át követte, egészen Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéig, ahol további egységek várták, mivel a Tevékenység-irányítási Központ riadóláncban értesítette a szomszédos megyék kollégáit. A menekülő közel 100 kilométert tett meg, miközben helyenként a 180 km/h-s sebességet is elérte autópályán és főutakon. A rendőrök eközben mindent megtettek azért, hogy a többi közlekedő biztonságban maradjon: lehajtókat és becsatlakozó utakat zártak le, több helyen pedig elterelték a forgalmat a száguldó kisteherautó útjából. A veszélyes menekülés végül az M3-as autópályán ért véget, ahol a kis...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Autoszektor