„Fajgerné maradok, mert János itt van a szívemben” – gyászról, özvegységről és az alkotás megtartó erejéről

Amikor Fajgerné Dudás Andreára és a kislányára, Julcsira nézek az interjú közben, Zelk Zoltán Este jó, este jó… című versének sorai járnak a fejemben: „Elolvadt a világ, / de a közepén / anya ül, és ott ülök / az ölében én.” Mintha ebben a képben sűrűsödne össze mindaz, amiről beszélgetünk egy felfoghatatlan tragédia után.