Hat pályázat érkezett az Egri Városi Sportiskola élére, négy pályázó maradt versenyben

Lezárult az Egri Városi Sportiskola (EVSI) intézményvezetői pályázatainak benyújtási határideje. Az új vezető kiválasztására azért van szükség, mert a jelenlegi igazgató, Kovács Géza megbízatása 2026. július 31-én lejár - tájékoztatott Vágner Ákos polgármester a közösségi oldalán. Az önkormányzat tájékoztatása szerint összesen hat pályázat érkezett a vezetői pozícióra, azonban ezek közül négy felelt meg a pályázati kiírásban meghatározott formai követelményeknek, így jelenleg négy pályázó maradt versenyben az intézményvezetői tisztségért. Érvényes pályázatot nyújtott be a jelenlegi intézményvezető, Kovács Géza, valamint Szeles Bálint. Emellett két további pályázó is megfelelt a formai elvárásoknak, közülük az egyik anonimizált formában kérte pályázata kezelését, míg a másik nem járult hozzá személyének nyilvánosságra hozatalához. A nyilvánossághoz hozzájáruló pályázók szakmai programjai elérhetők és megtekinthetők a város hivatalos honlapján, így az érdeklődők betekintést nyerhetnek...

Hat pályázat érkezett az Egri Városi Sportiskola élére, négy pályázó maradt versenyben

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Egri Ügyek

Ha nem irányítanánk át automatikusan, kattints ide!