Három évvel azután, hogy Gálvölgyi Jánoshoz nem érkezett meg a mentő az ügyészség vádat emelt négy személy ellen. Akárhogyan is jártak el az érintettek ebben az esetben, súlyos rendszerhibák vannak, a mentőszolgálat részéről pedig elmaradt a szembenézés – véli Kunetz Zsombor. Az egészségügyi szakértő az Esti gyorsban azt mondta, az első lépés az lehetne, hogy a vezetőség megfelelő adatokat kapjon a mentésről, de ehhez szükség lenne egy olyan vezetői rétegre, amelyik tud is ezekkel kezdeni valamit. Nem elég a főigazgatót leváltani, maradt még elég félhülye a rendszerben – mondta Kunetz.
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Klubrádió