Így védik a gyerekeket a nyalókás emberek – egyre kevesebb van belőlük

Ha jártál már valaha az Egyesült Királyságban, és egy iskola közelében sétáltál, jó eséllyel találkozhattál egy sárga láthatósági mellényt viselő, kerek stoptáblát tartó emberrel, aki megállította a forgalmat, hogy a gyerekek biztonságban átkelhessenek az úttesten. A britek lollipop man vagy lollipop lady elnevezéssel illetik őket, mert a kerek tábla egy óriási nyalókára emlékeztet. Hivatalos nevük school crossing patrol officer, vagyis iskolai átkelőőr. Egy iskolai gondnok kezdte az egészet Az első átkelőőr Mary Hunt, a bathi Kingsmead School gondnoka volt, aki 1937 szeptemberében kezdte átsegíteni a diákokat az úttesten az iskolánál. A második világháború miatt az ötlet nem tudott szélesebb körben elterjedni, Mary azonban egészen 1962-ig, 25 éven keresztül folytatta a munkát (az alábbi képen ő látható). Az igazi áttörés a világháború után jött, és Londonból indult. Az 1940-es évek végére egyre több gépjármű közlekedett az utakon, a gyerekek 90 százaléka pedig egyedül, szülői kísér...

Így védik a gyerekeket a nyalókás emberek – egyre kevesebb van belőlük

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Autoszektor

Ha nem irányítanánk át automatikusan, kattints ide!