Több százmillió forintos, egyes esetekben milliárdos nagyságrendű tartozásokat engedett el négy megyei jogú városnak a választások előtt Lázár János – írta meg a Hvg.hu birtokába került dokumentumokra hivatkozva. Az egyezségek összesen mintegy 4,3 milliárd forintos bevételkiesést okozhattak a MÁV-csoportnak. A lap szerint az elmúlt másfél évben négy önkormányzattal született megállapodás arról, hogy a helyi közösségi közlekedés után felhalmozott tartozásuk egy részét vagy jelentős hányadát elengedik. Az érintett városok között három fideszes vezetésű település – Kecskemét, Nyíregyháza és Salgótarján – valamint az ellenzéki vezetésű Szombathely szerepel. Az ügy hátterében évek óta húzódó elszámolási viták állnak. Több megyei jogú város vitatta a helyi buszközlekedést biztosító Volánbusz által benyújtott költségeket és elszámolásokat. A Volánbusz tavaly januárban került a MÁV Személyszállítási Zrt. irányítása alá. Külön érdekesség, hogy Lázár János korábban még élesen bírálta az érint...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Egri Ügyek