A pécsi focistalány, Turi Bori debütált a Bundesligában!

A világ egyik legerősebb bajnokságába igazolt idén januárban Turi Bori, a PMFC tehetsége – írta meg akkor lapunk is. A korosztályos válogatott futballista, aki 2025-ben az MLSZ RangAdó díjátadón az Év felfedezettje díjat is kiérdemelte, akkor így fogalmazott: „Külföldre vágytam, ami most összejött: volt más lehetőségem is, de a német bajnokságot, stílust éreztem a legközelebb magamhoz”. A bemutatkozásra várni kellett, de miután Bori még csak 17 éves, ez abszolút nem volt meglepő, ráadásul új csapatának, a Nürnbergnek először is ki kellett harcolnia a bentmaradást. Az már biztos, hogy a piros-fehérek a következő szezonban is az élvonalban fognak szerepelni, miként az is, hogy a pécsi lánynak már van egy Bundesliga-meccse és hat labdaérintése, ugyanis az utolsó fordulóban, vasárnap a 73. percben becserélték az ezüstérmes Wolfsburg elleni idegenbeli bajnokin. – Tudtam, hogy pályára fogok lépni, emiatt volt bennem némi egészséges izgalom, no és boldogság, hiszen nagyon jó csapat, a Wolf...

A pécsi focistalány, Turi Bori debütált a Bundesligában!

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Pécs Aktuál

Ha nem irányítanánk át automatikusan, kattints ide!