Anyázhatás
Már vagy egy hete, de lehet az kettő is, csak a mamára gondolok mindig, meg-megállva - juthatnának eszembe akár a legnagyobb magyar sorai május első vasárnapjáról. És nem is állnék messze a valóságtól, hiszen a mama már aggódik nagyon, hazamegyek-e még ebben az életben Szarajevóból, mit csinálok itt egyáltalán, ki főz rám, ki mos rám, és különben sem mentem még választások után világgá (régi és eredményfüggetlen elhatározásból elrugaszkodva nagybeteg hazámból), hogy egyrészt számot vessek az elvégzettekkel, (miszerint mindent elmondtam már az én kedves olvasóimnak, és vajon van-e élet a mindenen túl), másrészt olyan helyen legyek, ahol a többségi muszlim kultúra megfér az ortodox és a római katolikus kereszténnyel, vagyis elvan a bosnyák a szerbbel és a horváttal, és hogy ez mennyire megnyugtató nekem. Harminc éve ugyan még ölték egymást, de a nacionalista-szuverenista politikusok akarták így, nem a sok civil, akinek a mamája nem szeretné, ha a bekötött szemű fiát fejbe lőnék teátrá...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Népszava