V10 helyett csend: a Lexus LFA utódja szilárdtest-akkumulátorral érkezik

A Lexus boszorkánykonyhájában régóta készül valami nagy dobás, és ma már egyre világosabb, hogy az új LFA nemcsak elektromos szupersportautó lesz, hanem a japán gyártó villanyautós szakértelmének esszenciája. Elsősorban technológiai erődemonstráció, másrészt pedig sokak által vágyott termék. A koncepcióról sok találgatást hallottunk már, ám már tudjuk, hogy az új LFA elektromos hajtást kap, méghozzá a fejlesztés alatt álló szilárdtestcellákkal. Ezek jelentik a következő nagy ugrást az elektromobilitásban. A Toyota nem egyedül próbálja megugrani ezt a szintet, igazi japán nemzeti összefogás rajzolódik ki a háttérben. Az egyik kulcspartner az Idemitsu Kosan olajipari vállalat, amely kulcsszereplő a szilárd elektrolitok – konkrétan lítium-szulfid alapú anyagok – fejlesztésében és gyártásában. Fontos szereplő a Sumitomo Metal Mining is, amely a katódanyagok terén hozza a szükséges szakértelmet, vagyis azt, ami az akkumulátor teljesítményének és élettartamának egyik kritikus tényezője. A...

V10 helyett csend: a Lexus LFA utódja szilárdtest-akkumulátorral érkezik

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Autoszektor

Ha nem irányítanánk át automatikusan, kattints ide!