Kegyeleti megemlékezést tartottak 2026. április 16-án, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján Törökszentmiklóson, a Tenyői úti új zsidó temetőben, ahol emlékművet is avattak az 1944-ben elhurcolt és meggyilkolt helyi áldozatok tiszteletére – tájékoztatta a Szolnoki Naplót a Törökszentmiklós Városi Önkormányzat. Az ünnepségen többek között Markót Imre polgármester, Csőke Tibor, az Ipolyi Közművelődési Központ igazgatóhelyettese, prof. dr. Róna Tamás főrabbi, valamint dr. Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetsége Közép-magyarországi Területi Csoportjának elnöke mondott beszédet. Felszólalt továbbá Szabó József nyugalmazott református lelkipásztor is, a kántori szolgálatot Klavanszkij Anatolij látta el. A megemlékezésen részt vett Münz András holokauszt-túlélő, valamint Fináli Péter, a MAZSIHISZ elnöki megbízottja is. A közlemény szerint az emlékmű különlegessége, hogy az egykori törökszentmiklósi zsinagóga főhomlokzatának stilizált formáját idézi meg...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Szolnoki Napló