A nemzeti érdeket képviselte az Orbán-kormány a lehallgatott telefonbeszélgetésekben

A választásra időzítve a választás befolyásolásának szándékával titkosszolgálati akciók zajlanak Magyarország ellen - jelentette ki Gulyás Gergely azzal kapcsolatban, hogy napvilágot láttak újabb telefonbeszélgetések Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin, valamint Szergej Lavrov és Szijjártó Péter között. Mindez a kormányülésen nem került szóba. Maga a lehallgatás is jogsértő, és a nyilvánosságra hozatal is jogsértő. Megjegyezte, hogy ez természetesen igaz a miniszterelnök bármely tárgyalásáról kikerülő hanganyaggal vagy jegyzőkönyvvel kapcsolatban is, és ez a jogi helyzet.Úgy vélte ugyanakkor, hogy politikailag akár hálásak is lehetnének a történtekért, mert ezek szerinte azt bizonyítják, hogy a magyar diplomácia, a magyar miniszterelnök és a magyar külügyminiszter minden vonatkozásban az ország érdekeit képviseli. Érvelése szerint az is kiderül ezekből, hogy amit nyilvánosan mondanak, az megfelel annak, ahogyan tárgyalnak akkor, amikor az ország érdekében lépnek fel.

A nemzeti érdeket képviselte az Orbán-kormány a lehallgatott telefonbeszélgetésekben

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Népszava

Ha nem irányítanánk át automatikusan, kattints ide!