Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Az Orbán-rezsim szétlopja önmagát, avagy a hatodik koporsó

Hallgat a kormány. Beszédes hallgatás ez, azt jelzi, hogy minden lépés az ő tudtával, beleegyezésével, sőt valószínűleg a tervei szerint alakul. Természetesen a Színművészeti Egyetemről van szó. Arról az intézményről, amelyet simán elrabolt a hatalom. Kitől is? Ja, hogy önmagától. Igazán hungarikumnak számít, hogy egy állam önmagát fossza ki. Márpedig itt ez történik, folyamatosan, és persze nem csak az SZFE esetében. Az Orbán-rezsim szétlopja önmagát, hogy ne maradjon semmi az utódoknak. Viszi az oktatást, az ingatlanokat, kiürít mindent, amit csak el lehet mozdítani, és azt is, amit nem. Lopja a közös kultúránkat, száműzi a gondolatainkat, kifosztja a jövőnket. Még egyszer ideírom: itt, a szemünk előtt.

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu