Látszik rajta, hogy nem az az idegeskedős, életunt figura. Amikor találkoztunk, olyan helyre hívott, ahol szerinte extra a kávé, és a legfinomabb a süti a városban. Tud élni, na! – Én már az élményeket, a boldogságot gyűjtöm – vág bele rögtön a Zsigrai-féle arc poeticába. – Már nem az motivál, hogy valami kacsalábon forgó palotám legyen. Hiszek abban az elcsépelt szóban, hogy szeretet. Ha megdobnak kővel, én kenyérrel kínálom az illetőt. Nincs haragosom, mindenkit szeretek. Próbálom így élni az életem. Maradjunk annyiban, ha sikerül, akkor jó élete van. Az biztos, hogy bizonyos helyzetekben, helyeken nagyon jól érzi magát. Ilyen például egy motor ülése. Nagyot néztem, amikor egy bolt parkolójában találkoztam vele – olyan kétkerekűvel érkezett, hogy leesett az állam! Nagyon vagány volt. – Ez a hobbim, negyvenöt éve motorozok… Én 1965-ös vagyok, ’79-ben jártam ki az általános iskolát, 1980-81-ben már motoros galerink volt, Java Mustanggal dörgettünk a városban. Voltak a jávások, no me...