„Nem találok embert”, panaszkodik barátom, aki most éppen egy kis, feltörekvő informatikai fejlesztő cég egyik kulcsembere, résztulajdonosa, és aki még a kilencvenes évek első felében egy világszintű telekommunikációs hálózat architektje volt. Szerény és visszahúzódó, nehezen nyílik meg, de ha beindul, élmény vele beszélgetni. Azt mondja, hogy nagyon nincs jó kedve. Cégük növekedne, de reménytelennek látja a helyzetet: az egyetemről a munkaerőpiacra kilépő friss diplomások – legalább is ahogyan barátom tapasztalja – nincsenek kellően kiképezve, tudásuk hiányos, és amiket tudnak, azok nem állnak össze a fejükben.