Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Sorozatos törvénysértések az Állami Számvevőszéknél

Már hat jogerős bírói ítélet szól arról, hogy az Állami Számvevőszék törvénysértő módon bánt munkavállalóival. Azokat a számvevőket sorolták vissza jogszerűtlenül, akik 2010 előtt kerültek a szervezethez és „szakmai alapon meg tudták ítélni, jól dolgozik-e Domokos László.” A szakszervezet beszámolói és a bírósági ítéletek alapján érdekes kép rajzolódik ki arról, hogyan bánik munkavállalóival a Domokos vezette ÁSZ. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) dolgozói felkapták a fejüket, amikor Domokos László, a szervezet elnöke felszólalt az Országgyűlésben. A téma 2019-es költségvetés volt. Miután ugyanis az ÁSZ elnöke elmondta, hogy szerinte a következő évi büdzsé tervezete megalapozott és szabályszerű, valami egészen másról kezdett beszélni. Domokos azt mondta, mintegy 60 fő tapasztalt, jó munkakultúrájú gazdasági szakembert ajánl fel az Állami Számvevőszék a munkaerőpiacon jelentkező hiány csökkentése érdekében az üzleti szféra számára. Ez azt jelentette, hogy az ÁSZ munkavállalóinak mintegy 1...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Megjelent Azahriah új lemeze