Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Akár három évre is ítélhetik Lovasi Andrást

A Kiscsillag frontembere tilos jelzés ellenére hajtott be egy kereszteződésbe egy terepjáróval, ahol rendőrautóval ütközött. A járőrkocsiban utazó két rendőr egyikének eltört a kulcscsontja és több foga is kitört. A vizsgálat eredményét és következményeit természetesen el fogom akkor is fogadni, amennyiben az én vétkességemet állapítja meg – fogalmazott akkor Lovasi András. Azóta kiderült az is, hogy a baleset a zenész hibájából történt, akkor azt írta közösségi oldalán, hogy Mint a rendőrségen elmondták, innentől az ügyészségen múlik a folytatás. Még egyszer itt is elnézést kérek a baleset elszenvedőitől. Jó hír a bajban, amit okoztam, hogy az orvosok szerint sérüléseik, bár nyolc napon túl gyógyulóak, nem maradandóak. Köszönöm a figyelmet! Mégis maradandó a sérülés? Azonban a Blikk információi szerint ez nem teljesen így van, ugyanis most azt írják, hogy a bíróság korábban további szakértői véleményt kért: arra kellett választ adnia, hogy a sértettnél kialakult-e maradandó fogyaté...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Eljött az arany reneszánsza

vasarnap.hu

10perc.hu