Akkoriban, 1988-ban, amikor a Márvány utcába költöztünk, még minden nagyobb bérháznak nemcsak házmestere, de segédházmestere is volt. Ő volt a vice. Angol iskolában nevelkedett gyerekeim szerint vájsz. A házmestert, Prodgoricsot, ahogyan a fodrászt és az orvost is, abban az elvtársias világban uraztuk, a vicét keresztnéven szólítottuk. Nálunk Jani, vagy, ha nagyon sürgős volt, akkor Janikám. Még sürgősebb esetben Janikám, legyen kedves. Magányos, szótlan fiatalember volt, egy udvari, egyszobás lakásban élt egyedül, ha valakinek segítség kellett, mindig ráért. Esténként kiült egy kis székre az ajtaja elé, és rádiót hallgatott. Szerényen élt, szinte láthatatlanul, söpörte az udvart, felmosta a gangot, amikor rossz volt a lift, segített az öregeknek. Csak tessék ideadni azt a szatyrot. Egyszer még Marit is kimentette, amikor a gyerekkel két emelet között beszorultak. Mire a javítószolgálat felvette a telefont, már simán lecsörlőzte őket. Akkor vittem neki egy üveg pálinkát, ez a legkev...