Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Pozsonyi csata-film: ennyi erővel a vörös Halálcsillagot is legyőzhetnék a honfoglalók

Hétfőn mutatták be az M5-ön a jó előre beharangozott, A pozsonyi csata című animációs filmet. Az alkotásról megfogalmazta véleményét a Megbeszéljük… két vendége is. Tóta W. Árpád szerint közismert félrefordítással indul a történet, amelyet ha fikciónak neveznének, akkor néhány szörnnyel lehetne belőle sorozat is, azonban komolyan gondolják. Míg Báron György filmkritikus úgy látja, hogy a film, ha ugyan nevezhetjük annak, körülbelül olyan volt, „mintha egy képzőművészeti kritikusnak egy kerti törpét kellett volna elemeznie”.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Megjelent Azahriah új lemeze