Ki fogja adni felhasználói IP-címét, de még telefonszámát is a Telegram
Szinte kerek egy hónappal az után, hogy a francia hatóságok letartóztatták és vádat emeltek vezetője ellen, a Telegram igen jelentős változtatás jelentett be adatvédelmi politikájában. Ennek értelmében az üzenőszolgáltatás a jövőben nem fog a korábbiakhoz hasonló módon ellenállni a hatóságok megkeresésének, hanem készségesen ki fogja adni felhasználói IP-címét, sőt, telefonszámát is, ha hivatalos megkeresést kap. "Nem hagyjuk, hogy a rossz szereplők veszélyeztessék a közel egymilliárd felhasználó számára létrehozott platformunk integritását", közölte Pavel Durov, a Telegram alapítója és vezetője, akivel szemben jelenleg is folyik az eljárás, amiben többek között kábítószer-kereskedelem, gyermekekkel való visszaélés, valamint pénzmosás elősegítésével vádolják a hatóságok, amiért korábban kategorikusan megtagadta az együttműködést velük a bűnügyi megkeresésekben, és nem volt hajlandó a Telegram felhasználóira vonatkozó semmilyen infót sem átadni. Ennek folyományaként az elmúlt években...
- Hirdetés -