Az autószalon egykor zarándokhelynek számított, kollégáimmal olyannyira szentélynek tartottuk a detroiti, genfi, frankfurti, tokiói, vagy párizsi nemzetközi kiállítások pavilonjait, hogy öltözködésünkkel is tisztelegtünk. Pedig többségünk utálta az öltönyt, melyben szarrá izzadtunk magunkat a többezer wattnyi halogénnel megvilágított csarnokokban, miközben bámultuk, fotóztuk a premiermodelleket, hallgattuk az olykor elviselhetetlenül hosszú és önfényező prezentációkat. Mindezt azért, hogy végre lehulljon a lepel és láthassuk a világújdonságot. Ezek igazi gálák voltak, ahol megjelent az autóipar krémje, megjelenésükkel, öltözékükkel ők is megtisztelték egymást. Az elegánsabb ruha alatt nem mindig az újdonságok és sztártervezők miatt nőtt meg a pulzusunk, hanem inkább azért idegeskedtünk, hogyan jutnak el majd fotós tudósításaink szerkesztőségeinkbe. Mert bizony a korai mobilhálózatok még a legrangosabb tavaszi nemzetközi autókiállításon sem voltak képesek egyszerre többezer újságírót...