Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Nem lesz gond, ha a kormány egy héten belül dönt a nyugdíjemelés mértékéről

A kormány még mindig nem dolgozta át a jövő évre vonatkozó költségvetést, ami egyben rögzíti a nyugdíjak emelésének a mértékét is. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság volt vezetője azt tartaná megnyugtatónak, ha december 15-ig megszületne a döntés. Barát Gábor felidézte, a munka elvégzéséhez a jelenlegi keretek között, a korábban készített programokkal, az ellenőrzéssel együtt, két és fél hét szükséges. Ugyanakkor biztos abban, hogy az érintettek januárban rendben megkaják az immár emelt nyugdíjat. „Ebben dolgoztam évtizedekig, ismerem a rendszert, az abban dolgozók hozzáállását, becsületességét, szakmai hozzáértését” – mondta a Hírklikknek.

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu