Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Fényes nappal kezdett önkielégítésbe egy férfi a tömbház ablakában

Az eset már nem először fordult elő. A közelben egy játszótér is van. Az eset Pozsonyban történt, Vereknye városrészben. A JOJ Televíziónak Martina, egy szemtanú nyilatkozott, aki épp a kislányával tartott hazafelé az iskolából délután három órakor, amikor szeme véletlenül a panelház egyik ablakára tévedt, meglátta az önkielégítést végző férfit. „Véletlenül az ablakra néztem, az úr pedig az ablakban állt. Teljesen meztelenül. Az egyetlen, ami volt rajta, egy sapka vagy maszk, nem tudom, de ott állt és maszturbált” – nyilatkozta Martina. A megrémült édesanya azonnal értesítette a rendőrséget. „Remélem, valahogy megoldódik a helyzet, mert van ott egy játszóter, ahol általában gyerekek játszanak, és nem gondolom, hogy ez rendben lenne” – fűzte hozzá. Az incidensről egy kép is készült, a helyiek szerint pedig ez nem először fordult elő. Robert Máthé pszichológus szerint a férfi esetében egyfajta szexuális viselkedészavarról lehet szó, az érintettet pedig vizsgálatnak kéne alávetni, mive...

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu