Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Ők a Virtuózok V4 idei évadának versenyzői

Új zenészpalánták, visszatérő ismerősök, nagy érzelmek, óriási tehetségek és egy határokon átívelő nemzetközi produkcióvárta a nézőket a Virtuózok V4 hazai válogató adásában. Az első magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató új évadában a múlt heti best of adás után elkezdődött az izgalom: a Miklósa Erika, Balázs János, Batta András, Bogányi Gergely, Káel Norbert és Keller András alkotta zsűri döntése alapján kiderült, hogy a válogatóba került negyven tehetség közül ki az a négy magyar, aki a nemzetközi színtéren is megmérettetheti magát, valamint a lengyel, cseh, szlovák és szlovén mezőny is kirajzolódott. A Virtuózokban az új indulók között olyan tehetségek is feltűntek, akik már ismerősek lehettek a nézőknek, hiszen a korábbi évadokban is megmutatták magukat. „Jómagam csodálom azt a kitartást, amit azok mutatnak, akik többször jelentkeztek, akár háromszor vagy négyszer. Gondoljunk bele, akinek évek óta az az álma, hogy a Virtuózok színpadán ott lehessen, és esetleg nem szavaz...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Megjelent Azahriah új lemeze