Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

2024-re készülnek el a szegedi déli Tisza-híd engedélyes kiviteli tervei

Nyul Zoltán, a beruházásról rendezett közmeghallgatáson azt mondta, a híd és a kapcsolódó utak tervezése összetett feladat, amely egyben fontos városfejlesztési projekt, hiszen a város közlekedésében meghatározó nagykörút befejezését is jelenti. A szakember hangsúlyozta, a híd alépítményei úgy készülnek el, hogy később vasúti felszerkezettel is bővíthetők legyenek. Takács Miklós, a tervező Főmterv Zrt. közlekedéstervezési igazgatója elmondta, a cégnek jövő márciusban kell benyújtania az engedélyezési tervdokumentációt bírálatra, augusztusig kell megszerezni az építési engedélyt, ezt követően készíthetik el a kiviteli terveket. A becslések szerint 2050-ben naponta 30-35 ezer jármű halad majd át a hídon, jelentősen csökkentve ezzel a belváros forgalmi terhelését, és némi forgalmat átvéve a Bertalan hídtól is. Ezért a híd építéséhez a Petőfi Sándor sugárúttól a Szőregi útig tartó közútfejlesztési beruházás is kapcsolódik - közölte az igazgató. A Bécsi körúton a jelenlegi kettő helyet n...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Íme a Tisza Párt EP-listája