Bécs gyerekkorom óta a kedvenc városom. Dédnagyanyám élt itt valaha, és történeteiből egy csudavárost képzeltem el. Ültem a kis sámlin, hallgattam őt, miközben szemem előtt megelevenedett a Votivkirche, a legismertebb templom környéke, a híres utcák, a Feldgasse meg a Kapistrangasse, ahol a dédiék laktak, a lovasok a Praterben, és szinte hallottam a hegedűszót a grinzingi borozók előtt, ahol táncoltak a dédnagyapámmal. Így, amikor sok évvel később néhány hónapot az osztrák fővárosban töltöttem, olybá tűnt, mintha hazamennék.