Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Részleges napfogyatkozás a Zselici Csillagparkban

Pár nap múlva, 2022. október 25-én 11 és 14 óra között részleges napfogyatkozást figyelhetünk meg derült időben. A Zselici Csillagparkban a jelenséghez kapcsolódóan 11:00 és 13:30 között, a Csillagvizsgáló előtti téren tartanak bemutatót. A jelenség nem lesz olyan látványos, mint az 1999. augusztus 11-i teljes napfogyatkozás, inkább a 2015. március 20-i eseményhez hasonlítható. Égi kísérőnk, a Hold, Föld körüli pályáján keringve részben eltakarja a Nap korongját. A három égitest, a Nap, a Hold és a Föld, majdnem pontosan egy vonalban helyezkednek majd el. Ugyan Holdunk jóval kisebb, mint a Nap, viszont jóval közelebb is van hozzánk – így esetenként akár az egész Napkorongot el tudja takarni egy rövid időre. Kedden a maximum pillanatában éltető csillagunk felszínének kb. negyedét, 28%-át fedi el a Hold. A jelenséget Európa nagy részéről, Észak-Afrikából, a Közel-Keletről és Ázsia nyugati részéről is meg lehet figyelni. Magyarországon a jelenség negyed tizenkettő körül kezdődik és fél...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Megjelent Azahriah új lemeze